2017. június 24., szombat

PONT KOHL TEMETÉSÉN MONDHASSON BESZÉDET ORBÁN, AKI LÁBBAL TIPORJA AZ EURÓPAI ALAPÉRTÉKEKET? - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey/jdesi
2017.06.24.


- Macron azt állapította meg, hogy szép szavakban nincs hiány a visegrádi országoknál, de a tettek már korántsem annyira meggyőzőek, sőt.

- Az EU tudná presszionálni a magyar kormányt, ha az Európai Néppárt kizárná a Fideszt, ha a támogatások megvonásának kilátásba helyezésével terelnék a jó irányba Budapestet és ha kényszerítenék, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez

- A Zsidó Világkongresszus elnöke szerint is elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor kivételes politikusnak minősítette Horthyt

Spiegel

Az újság szerint az unióban sokan a lehető legrosszabbtól tartanak a jövőben a Kohl-örökségről folyó vitában egyedül amiatt, hogy az özvegy bedobta Orbán Viktor nevét, mármint hogy a magyar kormányfő is mondjon beszédet a gyászszertartáson. A lap úgy tudja, hogy a botrányt a Bild Zeitung főszerkesztője akadályozta meg, aki lebeszélte Maike Kohl-Richtert az ötletről. Hiszen az egykori kancellár politikailag mindig messzire tekintett, tanult a német történelem legsötétebb fejezeteiből és olyan Európát építetett, amely nem az erősebb államok hatalmára épül. És pont ennek az embernek a temetésén jusson szóhoz olyasvalaki, aki lábbal tiporja az európai alapértékeket, aki aláássa országában a hatalmi ágak megosztását, és aki erkölcsi imperializmussal vádolja meg Merkelt? Ez sértés a földrésszel, a demokráciával és azzal szemben, amit Kohl képviselt.

Le Monde

Francia források szerint Macron elnök az összes vitás kérdést megtárgyalta Brüsszelben a Visegrádi csoport képviselőivel, ideértve a jogállamiságot is, és nem titkolta ellenérzéseit ez ügyben. A cél azonban az volt, hogy előrelépjenek, hogy párbeszédet folytassanak. Vagyis a hangsúly a megbékélésen, a dialóguson volt, noha nem rejtették véka alá az ellentéteket sem. A franciák úgy értékelik a találkozó után, hogy a négyek hirdetik ugyan az európai értékeket, csak éppen a maguk módján értelmezik azokat. A mostani megbeszélésen szóba került a menekültek elosztása is, de ez ügyben nem alakult ki vita, csak rögzítették, hogy eltérnek a vélemények. Ugyanakkor a magyaroknak és a lengyeleknek jól jön, hogy kapcsolatot építettek ki Macronnal, mert ily módon el tudják kerülni a közvetlen konfrontációt Berlinnel, miután annak befolyása az utóbbi hónapokban egyre nyomasztóbbnak tűnt Párizs európai súlyának csökkenése miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.