2017. június 27., kedd

ROMMÁ SZÍVATVA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2017.06.27.


Első a biztonság! Kerítés, TEK, óvszer, posta, telefontársaság, Németh Szilárd, Kósa Lajos, Pintér Sándor, Bakondi, Nógrádi, rigófütty és mezőőrség. És persze mindenek előtt Orbán Viktor, aki önmagában képes garantálni a nyugodt alvást. Főleg télen és azok számára, akiknek nem telik tüzelőre. Fűtetlen lakásban lehet igazán jót szunyálni. Mondhatni: örök álmot biztosít a dolog.

De most nem kell fűteni, miután kánikulát tartunk éppen – természetesen a rezsicsökkentés jegyében -, ilyenkor nem nagykabátban megyünk befizetni a csekkjeinket a postára. Sem. Hanem nyári cuccot öltünk a jeles alkalomra, de a postán ez gyakorlatilag mindegy, mert 200 fok van, büdös, pára és hosszú sor. Van ugyan légkondi, sőt, működik is, de az ablakok nyitva, mert az alkalmazottaknak nem jó egész nap a dermesztő hidegben ülni (pont rájuk megy a klímából kiáramló zimankó és nem, nem tudom, miért nem állítják máshogyan be és miért nem veszik feljebb a hőfokot), ezért azt találták ki, hogy kinyitják az ablakot és a kintről betóduló fullasztó hőség pont jó, ahogy a 15 fokos hideggel keveredik. Mármint nekik jó. Az ügyfél ott dögöljön meg, ahol van. Ezt az ablak mögött ücsörgő alkalmazottól tudtam meg – első a kíváncsiság, mert furdalt a klíma-nyitott ablak rejtély -, persze az ügyfél megdöglése már az én verzióm, nem ő mondta.

Tehát: posta. Gyakorlatilag sorban állni nem kell, mióta feltalálták a sorszámkiadó-automatát. Azt csak én nem értem a gyenge agyammal, hogy ha ott az automata, mi a búsnak áll mellette egy biztonsági őr, akinek be kell mondani jövetelünk célját és ő megnyomja a szükséges gombot. Ez olyan vidéki szokás, nyilván. Én öntudatos voltam és közöltem a zord őrrel, hogy nem rá tartozik, minek jöttem, viszont önállóan is képes vagyok kiválasztani, majd megnyomni a szükséges gombot. Láttam a szemében, hogy súlyos, talán soha ki nem heverhető traumát okoztam a hivatását gyakorló, kéményen dolgozó kisember lelkében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.