2017. július 9., vasárnap

ÉVFORDULÓK ÉS SZÁMVETÉSEK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.07.09.


Két év Bécsben, egy év Amerikában, tíz hónap Franciaországban – az eheti ajánló posztjait a számvetések kötik össze, hiszen mindegyik szerző kicsit visszatekintett a maga mögött hagyott időszakra.

„A gyerekek megkapták az év végi bizonyítványukat, ezúttal már mind a ketten normál tanulóként. Azaz mind a ketten elérték azt, amit két éve alatt el kellett, értékelhetően teljesítettek minden tárgyból, németből is a gimnáziumban. 

Felsőbb évfolyamba léphetnek.

Szép volt gyerekek!

A fiunk szeptembertől a gimnázium felső tagozatán folytatja, az angol, német és latin mellett kezdi az olaszt is. Ezúttal ő a jobb tanuló, de a lányunknak még mindig ott az a hátrány, hogy ő itt egy teljesen új évfolyamot kezdett nulla német tudással tavaly, tehát a környezet, nyelv és tananyag egyaránt új volt számára, míg a fiúknak nem.

No és persze mindketten irgalmatlan kamaszok is, de végre rengeteg barátja lett a lányuknak is, akik adott esetben fontosabbak voltak, mint a tankönyvek. Tulajdonképpen ezt sem bánom, hiszen a némettudásának a sok barátság is nagyon jót tett és igenis kamaszkorában egy gyerek legyen igazi lázadó kamasz. Pontosan tudja ő is, hogy jövőre már jobban fog menni minden.

Én is befejeztem az iskolát, és papírom is lett a német tudásomról, mellette önkéntesként dolgoztam a szakmámban (ezzel ausztriai gyakorlatot szereztem), plusz bébiszitterként némi pénzt is kerestem. V. szakmai tapasztalatban és anyagi elismerésben is haladt a munkahelyén.

Annak idején egy év próbaidőre terveztünk, majd ebből két év lett, a nyelv miatt.

Hogyan tovább? Maradunk.

Két nagy projekt áll még előttünk a nagyon közeli jövőben. Egyik az én elhelyezkedésem, a másik a lakás kérdése. Szeretnénk egy olyan lakást találni Bécsben, ami hosszabb távon is kényelmes mindnyájunknak, „szövetkezeti” (Genossenschaft) lakásba készülünk beszállni, reméljük mindkét dolog mielőbb sikerülni fog.

Szeretünk-e Bécsben élni?

Igen.”

A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!..
.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.