2017. július 2., vasárnap

ORBÁN ANNYIRA NYALIZOTT ERDOGÁNNAK, HOGY MÉG MAGÁT IS MEGHAZUDTOLTA

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.07.02.


Miközben Európa vezetői igyekeznek a lehető legnagyobb távolságot tartani a keleti kényuraktól - mint Putyin és Erdogan – Orbán épp hozzájuk próbál veszettül dörgölőzni. Olyannyira, hogy önmagával is hajlandó ellentmondásba keveredni a kedvükért.

A jelenlegi Moszkva-Ankara tengely nem tekint vissza hosszú múltra. A tavalyi török puccskísérlet (?) óta megbonthatatlan a két nép barátsága. Miközben Erdogán politikai boszorkányüldözésre használja az állítólagos hatalomátvételi próbálkozást, lépten-nyomon szívességeket igyekszik tenni Putyinnak, s immár együttes erővel lépnek fel a szír válságban is. Olyannyira, hogy a törökök még NATO-szövetségeseikkel, elsősorban az amerikaiakkal és a németekkel is hajlandóak Moszkva kedvéért tengelyt akasztani.

Putyin oldaláról érthető a vonzódás Erdogánhoz. Nem csupán a hatalom egyforma akarása, vonzódásuk az illiberalizmus iránt és a gátlástalanságuk köti őket össze. Moszkva tisztában van azzal, hogy Ankara a mai napig zsarolja az EU-t a Törökországban rekedt, közel 3 millió szír menekülttel. Miközben Erdogan eurómilliárdokat kaszál a határok zárva tartásával, folyamatosan fenyegetőzik a menekültáradat megindításával. Ma már a korábban oly nagyon vágyott és remélt uniós tagság sem érdekli, sokkal inkább a putyini hatalomgyakorlás mindennapi csínja-bínja foglalkoztatja.

Ilyen helyzetben az EU vezetői, főként azon országok első emberei, ahol jelentős török kisebbség él, igyekeznek egyértelművé tenni: állampolgáraikat Erdogán nem radikalizálhatja frissen ébredő iszlamista diktatúrája számára. Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium és Hollandia is kijelentette: nem tarthat politikai nagygyűlést a radikalizálódó iszlamista Ankara.

Ezzel szemben Orbán Viktor az ország meglévő szövetségi rendszere - EU, NATO – ellenében sokkal szívesebben barátkozik Putyinnal és Erdogánnak, mint uniós kollégáival. A frissen választott francia elnöknek keményen nekiment, miközben Moszkva tejhatalmú ura lényegében hazajár Budapestre. De mielőtt újra itthon köszöntené Putyint, Orbán kisietett Erdogánhoz egy baráti vizitre. A helyi lapok ki is emelték: az EU-tagállamok vezetőivel ellentétben Orbán Ankara pártján áll. Azt értjük, miért jó ez a törököknek, na de nekünk miért?

A fő kormánypárti napilap – ellenzéki már csak mutatóban maradt, de az sem sokáig –, a Sabah beszámolója szerint: Orbán kijelentette, hogy Törökország védte és védi meg a menekültáradattól Európát, amelynek ezért szüksége van Ankarára.

Tessék?

Eddig végig azt hittük, hogy ezt a munkát mi, magyarok végezzük. Ahogy a törökökkel szemben is mi voltunk Európa védőbástyája...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.