2017. augusztus 6., vasárnap

HATALMI ÉRDEKBŐL RÚGNA A TANULATLANOKBA A JOBBIK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.08.05.


A tavaszi és az őszi parlamenti ülésszak közötti holtszezon, főleg ha néhány hónap van csak a következő választásig, remek alkalom a pártoknak, hogy rendezzék soraikat. És arra is, hogy bedobjanak olyan javaslatokat, amik egyébként elvesznének a mozgalmasabb időszakok hírözönében. A Jobbikban úgy gondolták, itt az idő felmelegíteni egy korábbi javaslatukat, a műveltségi cenzus bevezetését.

Az ötlet gazdájának kijelölt Dúró Dóra, jobbikos országgyűlési képviselő ilyeneket nyilatkozik:

„Ez nem idegen a magyar jogrendszertől, hiszen például gépkocsit sem lehet vezetni általános iskolai végzettség nélkül, az ország vezetésébe való beleszóláshoz pedig ugyanúgy elvárható az alapfokú iskolai végzettség.”

Vona Gábor pártelnök a Facebook-oldalán nyilvánult meg a témában:

„A Fidesz kizárja a választásból azokat a magyarokat, akik külföldre kényszerültek. Ez gyalázat. A mi javaslatunk azokat érintené, akik nem fejezték be az elemi iskolát, vagyis nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyek egy ország jövőjéről való döntéshez szükségesek. Akik gyakran céltáblái a szavazatvásárlásnak. A Jobbik 2018-tól kormányra kerülve olyan oktatáspolitikát folytat majd, hogy ne legyen többé ilyen réteg.”

Vona posztja alatt további kiváló ötleteket sorolnak a kommentelők, hogy kiktől és miért lehetne még elvenni még a választójogot. De a Jobbik felvetése után balos, liberális oldalakon is sokan védték az ötletet, a megszokott „nehogy már a hülyék döntsenek” stílusban.

Önmagában kommentekből persze butaság lenne messzemenő következtetéseket levonni, de az biztos, hogy az általános választójog bármilyen korlátozása kinyitja azt a kérdést, hogy hol húzzák meg a határt? Vonáék most épp azt mondják, hogy nyolc osztály és írni-olvasni tudás elég, ezek azok az ismeretek, „amelyek egy ország jövőjéről való döntéshez szükségesek.” X szerint ehhez érettségi kell, Y pszichológiai tesztet akar, Z meg kérdőívet töltetne ki a választókkal, ötletekből nincs hiány...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.