2017. augusztus 30., szerda

MAGYARORSZÁG ISMÉT VÉTÓVAL FENYEGET A LENGYELELLENES SZANKCIÓK ESETÉRE - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.08.30.


- Az Orbán-kormány továbbra is keresztbe fekszik Németországnak és az EU-nak lengyel-ügyben

- A magyar miniszterelnök ott van, ahol a part szakad, miután nem jött be az orosz-amerikai megbékélés

- Az Orbán-kabinet azt csinálja, ami bevett dolog volt a szocializmusban: a sporttal próbálja erősíteni presztizsét

New York Times/Washington Post/AP


A német kancellár és az unió is igen keményen bírálja Lengyelországot a jogállamiság megsértése miatt, ám Szíjjártó Péter megerősítette, hogy Magyarország megvétózna bármiféle szankciót Varsó ellen. A külügyminiszter szerint az EU-nak abba kellene hagynia, hogy időről időre kipécéz egy-egy tagállamot, mint pl. most a lengyeleket, miközben Európa még sosem élt ekkora terrorveszélyben. Előzőleg Merkel kijelentette, hogy tönkreteheti a 28-ak együttműködését, ha a lengyel kormány figyelmen kívül hagyja a demokratikus normákat. Mert nem lehet egyfelől összefogni, másfelől viszont feladni a jogállam elveit. A kettő nem fér össze. Számára ily módon nem marad más választás, mint nyíltan felvetni az aggályokat, mert még a béke, a jószomszédság érdekében sem lehet hallgatni. Közben a Bizottság visszautasította a Szydlo kabinet véleményét, miszerint ne üsse bele az orrát az igazságszolgáltatás reformjába. A brüsszeli szóvivő úgy fogalmazott, hogy egészen másként látják a dolgot.

Guardian

Angela Merkel is megszólalt az unió és Lengyelország egyre súlyosabb vitájában, amelynek tétje a lengyel bíróságok függetlensége. A kancellár félreérthetetlenül bírálta a keleti szomszédot és az állásfoglalás csak alátámasztja Varsó fokozódó elszigeteltségét. Közölte, hogy nagyon is osztja az EU aggodalmait. A Bizottság pedig úgy reagált a vádak alaptalanságát hangoztató varsói válaszra, hogy szerinte igenis komoly veszélyek fenyegetik a lengyel jogállamot. A tagországok miniszterei a jövő hónapban vitatják meg a kérdést, mert Brüsszel támogatást vár tőlük, akár a 7-es paragrafus alkalmazásához, ami elvezethet még a lengyelek szavazati jogának felfüggesztéséhez is. A nacionalista varsói kabinet számíthat a hasonló felfogású Orbán Viktor segítségére, de a térség több országai elhatárolják magukat tőle. Juncker és Merkel ma megvitatják Berlinben a kérdést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.