2017. augusztus 25., péntek

NEM KACSA: TÉNYLEG ADUNK KÖLCSÖN 16 MILLIÁRDOT TANULMÁNYOKRA NIGÉRIÁNAK

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Joó Hajnalka
2017.08.25.


...A segélyhitel pontos összegéről és formájáról még csak tárgyalások zajlanak Nigériával, a kormány még nem tárgyalta az ügyet – írta a továbbiakban a minisztérium. A tárca egy hivatalosan megszólalni nem kívánó, ezért neve mellőzését kérő illetékese a hvg.hu-nak azt mondta: a hitelkondíciók kialakítása csak az utolsó lépés lesz a folyamatban, a megállapodás leghangsúlyosabb pontjaként a kormány azt szeretné elérni, hogy nemcsak a hatástanulmányok elkészítésében, de az árvízvédelmi rendszer későbbi, gyakorlati megvalósításában is magyar cégek kapjanak szerepet, vagyis tulajdonképpen egy magyar beruházást hitelezne meg az állam. Ezt azonban – mint mondta – nem olyan egyszerű átvinni, mert a nigériai kormány értelemszerűen az ottani vállalkozásokat hozná helyzetbe.

Hogy a 180 millió lakosú Nigéria miért éppen az alig tízmilliós Magyarországot kereste meg a problémával, a minisztériumi munkatárs azt mondta: „mert Magyarország vízügyipari nagyhatalomnak számít külföldön”.

Ennek valóságalapját egy hasonló cikk keretei között nehéz lenne alátámasztani vagy cáfolni, egy rövid kereséssel arról mindenesetre találtunk hírt, a tavalyi budapesti víz világtalálkozó idején a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vízügyi szaktanácsadásról és képzésekről szóló együttműködési megállapodást írt alá a nigériai vízgazdálkodási minisztériummal.

A külügyminisztérium munkatársa szerint Magyarországon egyébként több nagy vállalat – köztük akár a Fővárosi Vízművek vagy a magyar vízügyi gazdasági társaságokat összefogó Magyar Vízipari Klaszter is részt vehetne a folyamatban. A tanulmány elkészítéséhez például részletes hidrológiai és meteorológiai adatgyűjtés is szükséges az érintett területen, fel kell mérni a folyó menti terület földrajzi-geológiai tulajdonságait, felmérést kell készíteni a jelenleg meglévő létesítményekről – ezt mind végezhetnék magyar szakemberek, ahogy a későbbi mérnöki, térképészeti, illetve víztározással és vízhasznosítással összefüggő feladatokat is.

Ha megállapodás létrejön Nigériával, akkor a program megvalósítása és a segélyhitel kifizetése az Eximbankon keresztül zajlik majd a minisztériumi válasz szerint, de az állami bank közvetlenül a projektet megvalósító exportőrnek fizeti ki a szerződés szerinti összeget.

A Magyarországon élő nigériaiak ugyanakkor ellenzik a projektet: egyesületük a hét eleji, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Áder János köztársasági elnöknek is eljuttatott tiltakozó levél mellett csütörtök délelőtt tiltakozó vonulást is tartott Wesselényi utcai irodájuktól a parlamentig, hogy felhívják a magyar kormány figyelmét: ne adjon – legalábbis ne ilyen célra – ekkora kölcsönt Nigériának. Persze az árvízgondok megoldását az egyesület is szeretné, csakhogy attól félnek, hogy a korrupcióval nagyon durván sújtott országban a pénz magánzsebekben landol a kitűzött célok helyett. Az országban élőknek meglátásuk szerint nap, mint nap sokkal húsba vágóbb problémákkal kell megküzdeniük, minthogy egy ennyi pénzt költsenek – hitelből – egy ilyen tanulmányra. A pénzt sokkal inkább például annak megoldására kellene költeni szerintük, hogy egész Nigériában legyen megbízható áramellátás – ez a 180 milliós nyugat-afrikai ország nagy részén ma nincs így –, vagy, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű élelemhez jussanak az emberek, ami szintén nem mondható el.

Az egyesület – talán abban bízva, hogy a kormány érzékeny pontjára tapint – tiltakozó levelében hivatkozik az ENSZ friss menekültügyi statisztikáira is, amelyek szerint 2017 óta Nigériából érkezik Európába a legtöbb, 14,8 százaléknyi menekült. Ha pedig az ország értelmes célok: például kórházak, iskolák építése vagy a terrorizmus elleni küzdelem helyett felesleges hitelekre és tanulmányokra szórja el a pénzt, attól csak a korrupció (és a szegénység) nő tovább az országban, és még többen indulhatnak Európába – potenciálisan Magyarországra is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.