2017. szeptember 16., szombat

GULYÁS NEM FÉL SIMICSKÁTÓL - PEDIG JOBBAN TENNÉ

B1 BLOG
Szerző: ashwood
2017.09.16.


...Értjük, persze, mi mást mondhatna Gulyás. Az igazat biztosan nem, de talán nem kellett volna ennyire túltolnia. Ha beismeri, hogy beszorult a zabszem, azt is elismeri: bizony sokat tud róluk, és személyesen Orbánról is a jó Lajos.

Bár, ha a frakcióvezető mondatai mögé nézünk, komoly igazságok is felbukkannak. "nem tudom elképzelni, hogy Simicska bármilyen formában befolyásolni tudná a magyar politikát, túl azon, amit már elért. Ez pedig nem kevés." – így Gulyás Gergely. Mi is csak bólogatni tudunk. Bizony, nem kevés. 23 év kemény munkájával felépítette a Fidesz anyagi-pénzügyi hátországának egész rendszerét. Mészáros Lőrincztől Garancsi Istvánig, mindenen "jónevű" oligarcha Simicska pénztárcájából bújt elő. A párt első millióját - amiről ugye nem illik beszélni – ő hozta össze, ahogy az első milliárdot is. És nem csak magának és a Fidesznek, de számtalan szatellit-szervezetnek és személynek. Ahogy az Orbán-család bánya-bizniszét is ő alapozta meg az MDF-fel közös székházüggyel. Bizony, nem kevés ez.

Mit mond még Gulyás? "…nem kis teljesítmény, hiszen a pillanatnyi állás szerint az ország második legnagyobb pártját sikerült megszereznie." Ez mindenki más esetében elismerésre méltó teljesítmény lehetne, kivéve épp Simicskát. Ő a G-nappal az ország legnagyobb pártját vesztette el / cserélte le a második legnagyobbra. A Fidesz 23 évig pörgött az Orbán-Simicska tengely körül. A Jobbik ebben is csak gyenge kezdő a Fideszhez képest.

Aki pedig abban reménykedik, hogy Simicska bizonyosan nem nyitja majd ki a száját a kampányban, elvégre akkor maga ellen is vallania kell, csalódni fog. Simicska már be is mutatta, miként lehetséges saját neve besározása nélkül kellemetlenkedni: a Fidesz 2010-es kampányköltéseinek felfedésével, és azzal, hogy feljelentést tett a HírTV akkori vezetése ellen, mivel, mint kiderült, a párt ki sem fizette a leszámlázott reklámokat. Egy jogállamban abból, hogy egy párt csalt a kampányköltéseivel és átvert az ezt ellenőrizni hivatott állami szervet, hatalmas botrány kerekedne, az ügyészség kezét-lábát törné az ügy kivizsgálásáért. Egy jogállamban. Magyarországon az ügyészség annak törné kezét-lábát, aki ilyesmit nyilvánosságra hoz. Vagyis most még a börtöntől valóban nincs félni valója Gulyásnak és főnökeinek. A közvéleménytől azonban igen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.