2017. szeptember 20., szerda

MIÉRT KELL A FIDESZNEK A KÉTHARMAD?

VISZLÁT, KÉTHARMAD! BLOG
Szerző: Viszlát!
2017.09.19.


Egyes kormánypárti politikusok próbálják ugyan palástolni, de többé-kevésbé nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor számára mi a 2018-as választás valódi tétje. Legutóbbi kortesbeszédeinek egyikében a miniszterelnök napnál is világosabban a hallgatóság tudtára adta: „Csak a következő választásig kell kitartani, és minden korábbinál nagyobb felhatalmazást kell adni azoknak, akik az országot meg akarják védeni.” A félreértések elkerülése végett az utóbbi valószínűleg a Fideszt jelenti, a minden korábbinál nagyobb felhatalmazás pedig az újabb kétharmadot. Méghozzá a 2014-ben megszerzett egy-két mandátumosnál jóval kényelmesebb alkotmányozó többséget, amit nem lehet csak úgy menet közben, holmi időközi választásokon elveszíteni.

De ha nem abból indulunk ki, amit Orbán Viktor mond, hanem abból, amit tesz, akkor is ugyanerre a következtetésre juthatunk. Mi mással magyarázható, hogy a stabil kormánytöbbség évek óta úgy viselkedik, mintha sarokba szorított kisebbség lenne, amely a túléléséért küzd? Mi magyarázza az agresszív fideszes médiatérfoglalást, a kormány kritikusainak levadászására indított, „tényeken túli” lejárató kampányokat, az ellenzéki pártok mozgásterének folyamatos korlátozását? Mi magyarázza, hogy lassan három éve a csapból is a kormánypropaganda kékje folyik? (Kerül, amibe kerül, hiszen az adófizetők pénzéből semmi sem drága.) Nem más, mint a „minden korábbinál nagyobb felhatalmazás” akarása. De vajon miért kell ennyire a Fidesznek a kétharmad?

A rövid és velős válasz a következő: egyszerűen azért, mert a Fidesz a saját alkotmányának kereteit is túl szűknek találja. Bármennyire hozzájárult is a kormányzati hatalom észszerű korlátainak lebontásához, a gyakorlatban kiderült, hogy időnként még az egyoldalúan elfogadott alaptörvény is képes akadályozni a kormánytöbbség pillanatnyi érdekeinek érvényesítését. Nem véletlen, hogy 2012-es hatályba lépése óta többször is faragni kellett rajta; ennél is beszédesebbek azonban azok az esetek, amikor 2015 februárját követően a kormány alkotmányt akart módosítani, de erre kétharmad híján már nem volt lehetősége. Lássuk, mire használta volna a Fidesz az alkotmányozó többséget ebben a ciklusban, ha módja van rá:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.