2017. október 18., szerda

HÉT VÁLASZ ORBÁN VIKTOR HÉT KÉRDÉSÉRE

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2017.10.18.


Hét kérdésben kérte a véleményemet a miniszterelnök, arra kíváncsi, hogy támogatom-e a Soros terv pontjait. Jogkövető állampolgárként válaszoltam mind a hét kérdésre.


  1. 1. Orbán szerint Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.
Ezt a tervet nem támogatom, mert Soros György eltitkolja, hogy valójában naponta akar egymillió embert behozni Európába, miközben a magyarokat, különös tekintettel az Orbán Viktor nevűekre, kitelepítené Afrikába.
  1. Orbán szerint Soros György brüsszeli vezetőkkel együtt azt is el akarja érni, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.
Szimpatikus az ötlet, de ezt sem tudom támogatni, mert Soros itt sem árulta el, hogy mit szeretne valójában. Ugyanis nemcsak az ország határain bontaná le a kerítést, de a házak udvarát sem lehetne körülkeríteni. Sőt, van egy nagyon titkos terve, melynek kitalálásában maga a Sátán segédkezett neki.  Eszerint a házak, lakások ajtaján sem lehetnének ajtók. Ezt Soros nem mondta meg a magyar embereknek, ezért a magyar kormánynak kutyakötelessége lenne, hogy erről is tájékoztassa a lakosságot.
  1. Orbán szerint a Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettel a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.
Ezt abban az esetben tudnám támogatni, ha a magyar kormány azt is beleírta volna a konzultációs levélbe, hogy Soros hány bevándorlót akar szétosztani köztünk. Jó nagy számmal kellene bennünket riogatni, hogy az emberek még a mostaninál is jobban rettegjenek, és a már meglévőnél is nagyobb legyen a hisztéria. Sok kis Őcsényt akarunk, mert megérdemeljük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.