2017. november 9., csütörtök

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG VÉGRE KIMONDTA, HOGY A KÖZMUNKÁSOKNAK IS UGYANOLYAN JOGAIK VANNAK, MINT MÁS DOLGOZÓ EMBEREKNEK

MÉRCE
Szerző: GAÁL ORSOLYA
2017.11.09.


Az AB mai határozatával megsemmisítette a közfoglalkoztatottak magánszféráját szükségtelenül korlátozó rendelkezéseket, amely szerint 3 hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, aki nem tesz eleget a lakókörnyezete rendben tartására vonatkozó önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségeknek. Az alapvető jogok biztosa, Székely László által benyújtott indítvány szerint az említett rendelkezések hátrányosan különböztetik meg a közfoglalkoztatottakat a más munkaviszonyban állókhoz képest és ennek a megkülönböztetésnek nincs ésszerű, alkotmányos célja. 

A közfoglalkoztatási jogviszonyt az AB atipikus munkaviszonyként definiálja, amely a szociálpolitika és a foglalkoztatáspolitika metszéspontján helyezkedik el. Funkcióját tekintve ugyan a szociális rendszerhez kapcsolódik, de több egyszerű szociális ellátásánál, hiszen munkateljesítményhez van kötve.

A közfoglalkoztatottak számára a munkavégzésen kívüli követelmények előírása az AB szerint a közmunkásokat indokolatlanul kedvezőtlen helyzetbe hozza, diszkriminálja. A határozatban kitérnek arra is, hogy a csoport a tagjai többnyire a legkiszolgáltatottabb rétegből kerülnek ki: nehéz anyagi helyzetben lévő, a minimálbérnél is kevesebbet kereső emberekről van szó. A vagyoni helyzet szerinti rejtett diszkrimináció esete valósul meg tehát azzal, hogy csak számukra és ésszerű indok nélkül különleges életvezetési szabályokat ír elő egy szabályzat.

Az AB ezért megsemmisítette a közfoglalkoztatással kapcsolatos törvény egyes rendelkezéseit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.