2017. november 30., csütörtök

EZT A POFÁRAESÉST: ORBÁN ÉLŐ LEGENDÁNAK, KÖVÉR A FIDESZ PÉLDAKÉPÉNEK NEVEZTE, ERRE MOST KÖZÖLTE, HOGY SÚLYOSAN CSALÓDOTT BENNÜK

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.11.30.


A kitörölhetetlen szimbólum visszavág.

A Heti Válasznak nyilatkozott Lech Walesa, a Nobel Béke-díjas korábbi lengyel államfő arról, hogy már nem szimpatizál Orbán Viktorral. Korábban pedig igen jóban voltak, Walesa maga említi, hogy a házában is járt többször, valamint 1998-ban kampányolt is a Fidesznek.

Ennek ellenére most már Orbánra úgy utal,

- demagóg,
- populista,
- felelőtlen,
- aki szétveri az EU-t,
és hazugságokkal nyer választást.

"Ismerem jól a miniszterelnöküket, találkoztunk többször, az otthonában is jártam. Valaha jobb véleménnyel voltam róla. Bölcs ember, jó érvei vannak, de azt hittem, inkább építeni fog. (...)

A magyarok most ugyanabba álltak bele, mint a lengyelek: nem építeni akarnak, hanem rombolni. (...)

Hülyeségeket beszélnek, és megnyerik a választást
. Ezzel kezdeni kellene valamit, ezt pedig a mi nemzedékünk feladata lenne végigvitázni. "

Saját bevallása Walesa szerint azt is megbánta, hogy nem húzta tovább a kommunisták elleni harcot, mert akkor nem lehetne populizmussal és demagóg hazugságokkal hatalomra kerülni. Tehát az antikommunista ellenálló tulajdonképpen azt mondja, hogy
Orbánéknál még a kommunisták is jobbak voltak.

És nem valami liberális, sorosista fióka mondja ezt, hanem az antikommunista ellenállás szimbóluma, Őt igen nehéz lesz a nemzetközi baloldali összeesküvés részének tekinteni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.