2017. november 1., szerda

HALOTTKULTUSZ PANNÓNIÁBAN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÁRKAY TAMÁS
2017.11.01.



Három jeles ünnep is összecsúszik itt nekünk a héten a halottkultusz jegyében és részben fizetett szabadság formájában. A parókia ódon kapujától és Semjén Zsolt 3000 milliméterig vízhatlan vaddisznósörtével ékesített cserkelőkalapjától távolodva azonban egyre ritkul az a közeg, amely meggyőző bizonyossággal el tudná magyarázni, melyik a melyik, miről szól és hogyan viszonyuljon hozzájuk az ember gyereke, ha már egyáltalán. 

Rájuk gondolva megpróbáltunk utána ásni, mit érdemes tudni ezekről az ünnepekről és az jött ki, hogy a

Mindenszentek napja

azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg, noha nyilván megérdemelnék. A 9. század óta kötelező ünnepről beszélünk ehelyt; a katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. (A protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor, a reformátusoknál például nem egyházi ünnep sem a mindenszentek, sem a halottak napja.)

A 20. században a halottak napja előestéje, azaz vigíliája lett. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik

Mindenszentek napját, azaz november 1-jét mindenekelőtt a sírok megtisztításával, rendbetételével, feldíszítésével töltötték eleink, ez a szokás máig él köreinkben, habár a nagyvárosi tumultus erősen széthúzta a temetőlátogatási időszakot.

A néphit úgy tartja, hogy ez az a nap, amikor a halottak hazalátogatnak, ezért is szokás sokhelyütt, hogy számukra is megterítenek az asztalnál. A bukovinai magyarok – amellett hogy ők is sütnek-főznek – a finomságokat egészen a temetőig viszik, ahol szétosztogatják. Otthon gyertyát gyújtanak: éppen annyit, ahány halottja van a családnak.

Az Ipoly menti falvakban, aki nem tud temetőbe menni, az otthon gyújt gyertyát mindenszentek napján. A mi perspektívánkból meglehetősen morbidnak tűnik, de számos helyen feljegyezték, hogy az emberek direkt figyelték, kinek ég le előbb a gyertyája: úgy tartottak, hogy az a családtag fog meghalni legközelebb, akié...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.