2017. november 19., vasárnap

NE NEVESSÜNK NÉMETH SZILÁRDON

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: CEGLÉDI ZOLTÁN
2017.11.19.


Ma ő a Fidesz, és éles helyzetekben mindenki Németh Szilárddá válik, Gulyás Gergelytől Lázár Jánosig.

Nemrég még a teljes Egyesült Államok jól szórakozott az abszurd és agresszív hazudozó Donald Trump nevű milliárdoson, aki hasznos bohócként tette izgalmassá a republikánus előválasztást. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a végső jelölt a pártvezetés favoritja, Rubio lesz, akit csak a legszerencsétlenebb Bush, illetve a vonalas Ted Cruz szoríthat meg. Nem szaporítva a szót, tudjuk, Trump nemcsak jelölt, de elnök is lett.

És folytatta a hazudozást – amit ne tudjunk be a szokásos (és fals) „minden politikus hazudik” közhelynek. Ez ma a politika egyik legfontosabb kérdése. Ezek a hazugságok ugyanis már nem korrekciós céllal és nagyságrenddel megfogalmazott hamis állítások. Az aktor itt nem egyszerűen elferdít tényeket vagy letagadja azokat. Nem a valóság ismeretéből, és a módosításon kívül fennálló világ rögzítéséből indul ki. A politikai hazugságok új valóságot kreáló formában jelennek meg. Messze nem pusztán a Trump-kampányban, majd a kormányzását fémjelző „alternatív tények” formájában. Az EU-ból kilépő britek jelentős része is hazugságokból épített rendszerben mozogva adta le a szavazatát – vezérük, Nigel Farage a népszavazás másnapján, mellékesen közölte, hogy „hiba volt” az állításuk a kampányban, hogy Nagy-Britannia heti 350 millió fontot küld az EU-ba, és ez a kilépés után majd a brit büdzsét gazdagítja. Nem egyszer, véletlenül rosszul előadott adatról beszélek: ez szerepelt méteres betűkkel a kampánybuszán! Nem valós, hanem csak kampányelemként hasznosuló, a politikai hátország által bevédett és szajkózott, majd a hazugság életciklusának végére érve különösebb veszteség nélkül eldobható hamis állításokról beszélünk. Trump is ettől teflon: nem a valóságba erőltet hamis elemeket, hanem teljes világot kreál, ahol saját szabályai szerint mindig neki van igaza, és soha nincs felelőssége, csak a pillanat uralása a cél.

Orbán Viktor pedig pontosan ismeri ezt a mechanizmust. Erre gondolt, amikor a Fidesz-kongresszuson kijelentette, hogy „a korszellem” az ő oldalukon áll. Hatalomgyakorlásuk naprakészen másolja a politikai hazugságokra épülő külföldi példákat, sőt néha itt kísérletezik ki a nemzetközi mintákat. Itt már rég bejáratott gyakorlata volt a nem kormánypárti újságírók parlamenti kitiltásának, a kormánypropagandisták „felkérdeztetésének”, amikor Trump szóvivője először tartott sajtótájékoztatót a hozzájuk lojális sajtómunkásoknak. Handó Tünde már rég a bugyiügyi tanácsadóknál tartott, amikor elindult a lengyel igazságszolgáltatási reform csatája...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.