2017. december 22., péntek

EZENTÚL ORBÁN VIKTOR TÖRÖK BARÁTJA MENEDZSELI A GÜL BABA TÜRBÉJÉT

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2017.12.22.


A keddi Magyar Közlönyben két olyan kormányrendelet jelent meg, amelyek önmagukban is különösek, hát még együtt.

Az egyik a Gül Baba türbéje és környezete kiemelkedő értékeinek megőrzésével és hasznosításával kapcsolatos intézkedéseket tartalmazza.

- A türbe és környéke ezek szerint a rekonstrukciót követően a Külgazdasági és Külügyminisztérium vagyonkezelésébe kerül, és a főváros elveszti a használati jogát.

- De nem a minisztérium, hanem a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány fogja működtetni.

- Méghozzá az állam pénzéből, 2018-tól kezdve évi 696 millióból.

- A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány ezen felül stratégiát dolgoz ki a Magyarországon található oszmán–török kulturális értékek megőrzésére, amiben segédkeznie kell Lázár János és Balog Zoltán minisztereknek, továbbá a Magyar Turisztikai Ügynökségnek.

De a Gül Baba Türbéje Alapítvány még ennél is nagyobb feladatkört kap, hiszen - ahogy arra a hvg.hu felhívta a figyelmet - a másik kormányrendelet arra kötelezi Szijjártó Pétert, hogy egy sor általános és fontos kérdésben az alapítvány közreműködésével folytassa a munkát. Vagyis mostantól ez az újonnan létrejött alapítvány is

- „közreműködik Magyarország gazdasági érdekeinek külföldön történő érvényesítésében, az ehhez kapcsolódó kereskedelem-fejlesztési tevékenységben és a kedvező Magyarország-kép kialakításában”; 

- „irányítja a turizmusdiplomáciai feladatok végrehajtását”; 

- „a kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve irányítja a kulturális és tudománydiplomáciai tevékenységet”, 

- például „népszerűsíti a magyar kultúra, oktatás és tudomány eredményeit, beleértve a határon túli magyar kultúrát, oktatást és tudományt”.
Elsőre érthetetlen, miért a külügy kezel egy budapesti műemléket és az oda tervezett múzeumot, illetve hogy a külügy ugyanezzel a mozdulattal miért ad át vagy oszt meg ennyi hatáskört egy ismeretlen alapítvánnyal. De nem sokkal később a HírTV megírta, hogy kik a Gül Baba Türbéje Alapítvány tagjai...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.