2017. december 17., vasárnap

HAZAÁRULÁS-SZAGA VAN AZ ÚJ BIZNICNEK: AZÉRT ÚJÍTJUK FEL A VASÚTVONALAT, HOGY MÉSZÁROS LŐRINCNEK MÉG TÖBB PÉNZE LEGYEN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.12.17.


Nem vicc: a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása értelmetlen és értelmetlenül drága. De sok kínai pénzből épül, amire Mészáros Lőrinc új cége repülhet rá.

Erősen korrupció és hazaárulás-szaga van az új, Orbán-kormány által tető alá hozott Budapest-Belgrád vasútvonal-rekonstrukciónak



Ez Magyarország legdrágább vasútfejlesztése és a legértelmetlenebb: az Index cikke elég egyértelműen leírja, hogy a kínaiaknak teljesen mindegy, hogy az árucikkei 70-80-nal, vagy 100-zal érkeznek Európába, hiszen a fontos árukat nem ezen a vonalon szállítják. (Mivel senki sem klikkel a linkre, ezért leírjuk: mindezt az Index a szállító cégtől tudta meg, nem saját maga találta ki.)

A kínaiaknak ugyan mindegy, de nekünk, magyaroknak nem, hiszen mi fizetjük vissza a Kínától kapott hitelt. A szaksajtó szerint ráadásul

a beruházás megtérülése optimista számítások szerint is minimum 130 év,
de ebből akár 2400 év is lehet. A témában születő cikkek pedig szinte kivétel nélkül ugyanarra a következtetésre jutnak: meglehetősen értelmetlennek tűnik az egész mind gazdasági, mind szakmai szempontból.

A vasútvonalat egyébként alig használják:

2014-ben 100,9 ezer,
2015-ben 90 ezer,
2016-ban pedig 83,9 ezer

volt azok száma, akik Budapest és Belgrád között a vasúti közlekedést választották - kérte ki a MÁV-tól az adatokat a Mátészalkaleaks és írt ebből összefoglalót az Mfor...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.