2017. december 13., szerda

KARÁCSONY FOR PRESIDENT?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.12.12.


A legfrissebb, és a ma éppen aktuális, hír szerint az MSZP elnöksége jóváhagyta azt, hogy Karácsony Gergely legyen a közös jelölt. Azt követően, hogy egy szendének és szolidnak aligha mondható kiszólást publikáltak Karácsony szájából. Valószínűsíthetően az Együtt háza tájáról. Egy elvileg zártkörűnek tekinthet ő megbeszélésről. Ami pár szempontból megnyugtató.

Az egyik szempont kétségtelenül az a stabilitás, ami körül lengheti ezeket a megbeszéléseket. Nem a bizalom, hanem a stabilitás. amennyiben stabilan számíthat bárki arra, hogy szinte minden kiszivárog. Akármennyire bizalmasnak, zártkörűnek is tekinthető a megbeszélés. Megtartva azt a jó nemzeti körjáték-szabályt is, hogy vannak olyan barátok, akik mellé felesleges ellenségeket gyűjteni. Azt pedig mindenki maga döntse el, hogy szavazói véleménye szerint az Együtt (senkivel) mennyire szimpatikus. Akár Karácsonnyal, akár nélküle. De az is lehet, hogy majd éppen most fog helyrebillenni a világ rendje, és az Együtt vezetőinek a lelki egyensúlya. Elégedetten összemosolyogva és bólogatva, hogy: lám, mégiscsak jó, hogy egy kriptoszoci elhagyta az asztalunkat.

Ugyanakkor, személy szerint nekem, Karácsony kiszólása is megnyugtató. Nem okvetlenül azért, mert a trágárságot a politikai kommunikáció minimumának tekinteném. De legalább érzékelteti azt a szemléletet, hogy a jelöltséget feladatként kezeli. Nem pedig valami olyan alanyi jutalmat, mint a mesebeli parasztfiú a legkisebb királylány kezét. Főleg, ha csak az aranygyűrű érdekli azon a kézen. Lelki szemei előtt már a saját zsebében látva a brilleket is. Ettől persze nem lesz Karácsony a legjobb jelöltje a miniszterelnökségnek. Ahogy az is felvethet kérdéseket, hogy mennyire jó ötlet az MSZP választása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.