2017. december 29., péntek

KITALÁLJA, VAJON MELYIK PÁRT PÁRTALAPÍTVÁNYÁT NEM VIZSGÁLJA JÖVŐ ÉV ELSŐ FELÉBEN AZ ÁSZ?

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2017.12.29.


Átadta az Országgyűlésnek az Állami Számvevőszék a jövő év első félévi ellenőrzési tervét, amelyből kiderül, kik számíthatnak a következő hónapokban ellenőrzésre.

Korábban írtunk már arról, milyen gyakorlatot követ az ÁSZ, amikor például a pártok gazdálkodását vizsgálja (és bünteti, legutóbb éppen 6 ellenzéki pártot), és arról is, hogy a Fideszt legutóbb 2014-2015-ös működésükre vonatkozóan vizsgálták (és akkor mindent rendben is találtak), mint ahogy pártalapítványukat,Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványt is ekkor ellenőrizték utoljára (ott is minden rendben volt).

2010 óta egyébként az Állami Számvevőszék összesen 26 esetben értékelte pártok és 20 esetben pártalapítványok gazdálkodását, vagyis az ebben az időszakban költségvetési támogatásban részesülő magyar politikai szervezetek mindegyikénél legalább három ellenőrzést végeztek.

A frissiben nyilvánosságra hozott ellenőrzési tervből kiderül, hogy idén az első félévben kopogtat az ÁSZ a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál és a Magyar Villamos Művek Zrt. ajtaján is, és a következő pártok és pártalapítványok számíthatnak az ÁSZ átvilágítására:
- A Táncsics Mihály Alapítvány (2015-2016. évre vonatkozóan): ez az MSZP alapítványa.
- A Jobbik Magyarországért (Gyarapodó Magyarországért) Alapítvány (2015-2016. évre vonatkozóan): ezt magyarázni sem kell.
- Az Ökopolisz Alapítvány (2015-2016. évre vonatkozóan): ez az LMP alapítványa.
- Az Új Köztársaságért Alapítvány (2015-2016. évre vonatkozóan), ami a Demokratikus Koalíció alapítványa.
- A Váradi András (Együtt Magyarországért) Alapítvány (2015-2016. évre vonatkozóan): ezt se nagyon kell magyarázni.
- A Liberális Magyarországért Alapítvány (2015-2016. évre vonatkozóan): bizony, Fodor Gábor pártja is rajta van a listán!
-A Megújuló Magyarországért Alapítvány (2015-2016. évre vonatkozóan), ami pedig a Párbeszéd alapítványa.
Na ki hiányzik?

Igen, bizony, a Fidesz és pártalapítványa valahogy megint lemaradt a listáról, de a KDNP-t se keresse senki. Sebaj, majd talán a második félévben (kényelmes messzeségben a tavaszi választásoktól) rájuk is sor kerül majd…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.