2017. december 18., hétfő

TGM: EGY RÉGI MERÉNYLET

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2017.12.18.


Jemenben az évek óta tartó polgárháború következtében a nagyobb települések zöme teljesen megsemmisült. A lakosság kétharmada éhezik. Az élelmiszer 90 százalékát importálni kell. A négy és fél millió öt éven aluli gyerekből 1,8 millió heveny alultápláltságban szenved, ez 2014-hez képest 325 százaléknyi növekedés. A 27 millió lakosból hárommillió vesztette el az otthonát: ők menekülttáborokban élnek. 920 ezer ember betegedett meg kolerában, ezrek haltak már belé. Semelyik közintézmény nem működik. Gyógyszer, kötszer nincs a körülbelül ötvenezer nyilvántartott sebesültnek, de másoknak se. A különféle közel-keleti államok által támogatott két (újabban három) fél közötti harcok a napokban súlyosbodtak. Az elhúzódó „béketárgyalások” 2016 augusztusában szakadtak félbe. A fegyveres milíciákon kívül nincsen más szervezett erő vagy közület.

Szíriában eddig 470 ezer ember halt meg a polgárháborúban. 107 ezer ember van fogságban vagy tűnt el. Ostromlott helyzetben, mindenfajta ellátás nélkül, folyamatos tüzérségi tűz és/vagy légibombázás alatt 820 ezer ember. 782 orvost és ápolót gyilkoltak meg. A kórházak fele elpusztult. A lakóházak 27 százaléka elpusztult. A menekültek, menedékkérők száma: 11 millió. (Közülük 6,3 millió Szírián belül menekült el a lakóhelyéről, és meg se kísérelt külföldre jutni.) A tömeges kínzás és nemi erőszak általánosan elterjedt és mindennapos. A lakosság többsége alultáplált és beteg.

Az emberiség – ha egyáltalán létezik ilyesmi – nem hajlandó, talán nem is képes segíteni. A segélykiáltások nem hallatszanak.

Mindenki tudja, hogy a háború a legfőbb rossz, ám ez a legtöbb államot nem zavarja a fegyverkezésben.

A legtöbb város terein hadvezérek és háborús győztes (vagy mint nálunk, háborús vesztes) államférfiak szobrai állnak. Katonai fantáziákra, a módszeres gyilkolás esztétizálására épülő kommersz filmeket vetítenek a multiplexekben, militarista képzelgésekkel és hazugságokkal vannak tele gyermekeink történelemkönyvei. A győzelem és a hatalom a legfőbb populáris politikai eszmény, a népek testvériségének hirdetői, a megvetően „békeharcosnak” vagy pacifistának nevezett emberbarátok puhánynak számítanak.

Majdnem mindenki még keményebb és még számosabb hadsereget, rendőrséget, csendőrséget, határőrséget, „terrorelhárítást”, kommandósokat, titkosszolgálatot követel, a „tábornok” szót mély áhítattal ejtik ki a rádióbemondók...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.