2017. december 22., péntek

UNORTODOX TEMPLOMFELÚJÍTÁS

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: HAVA NIKITA
2017.12.22.


A milliárdos állami támogatást arra költhetik, amire akarják; nem ellenőrzik ○ Személyi változások is várhatók

Újabb fejezet kezdődött az orosz ortodox templomok felújításáról szóló, véget nem érő történetben. A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben a miniszterelnök által aláírt rendelet, miszerint az Orosz Ortodox Egyház magyar egyházmegyéjéhez tartozó, a budapesti Petőfi téren álló Nagyboldogasszony-székesegyház rekonstrukciója mentesül a közbeszerzési eljárás alól. Egy ilyen, nem nagy horderejű építkezésnek általában nem szokták megadni a mentességet, ám ha mégis, a legtöbb esetben minősített adatokra és ezzel összefüggő egyéb okokra hivatkoznak. Ez az értesítés azért is érdekes, mert – mint lapunk már többször írt róla – eddig nem valósult meg semmi az állam által az ortodox egyháznak átutalt 2,4 milliárd forintos templomfelújítási támogatásból. Pedig közeledik a felhasználásra szánt határidő, és addigra például Hévízen egy új templomot is fel kell húzni.

Az egyház közeléből származó információink szerint a közbeszerzési törvény alóli mentességet azért kérték az ortodoxok helyi vezetői a kormánytól, mert csak egy kiválasztott céggel hajlandók dolgozni. Úgy tudjuk, ez a cég az OMG Engineering Hungary Kft.

A vállalkozást hárommillió forint jegyzett tőkével még nyáron alapította egy hasonló nevű orosz vállalkozás. Egyetlen tevékenységi kört jegyeztek be a magyar cégbíróságon, a lakó- és nem lakóépület építését, ami egybecsenghet az ortodoxok szándékával. Ahogy már korábban is írtuk, az egyik magyar vállalkozó – aki az ortodox egyház projektmenedzsere volt – beperelte az egyházat majdnem 400 millió forintra, mert nem hajlandók kifizetni a cég munkáját. A vállalat a miskolci és a tokaji templom felújítása kapcsán kötött szerződést az egyházzal, de az elvégzett előkészítő munkák ellenértékét nem fizették meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.