2018. február 16., péntek

A FIDESZEN MÚLIK, HOGY MÁJUSTÓL ÚJRA UTCÁRA LEHET-E TENNI GYERMEKES CSALÁDOKAT

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2018.02.14.


Február 12-én három parlamenti párt, az Együtt, az LMP és a Párbeszéd képviselői – a Momentum támogatásával – benyújtották azt a törvényjavaslatot, amely biztosítaná a gyermekes családok hajléktalanná válásának a megelőzését. A törvénymódosítás egyrészt előírná, hogy a települési önkormányzatok kötelezettsége legyen megfelelő együttes elhelyezést biztosítani a kilakoltatás által fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztett helyi kötődésű gyermekes családoknak, másrészt – az önkormányzati bérlakások és a lakáshiteles ügyek esetében – már a lakáskiürítés bírósági elrendelését is megtiltaná abban az esetben, ha az gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.

A törvényjavaslat elfogadása hatalmas előrelépést jelentene a lakhatáshoz való jog érvényre juttatásában és a magyarországi jóléti állam megerősítésében – noha valójában csak már ma is hatályos jogszabályoknak szerezne érvényt. Az önkormányzati törvény szerint ugyanis a helyi önkormányzatok kötelező feladata a „hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása”. A gyermekvédelmi törvény – húsz éve – egyértelműen kimondja, hogy „gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”. Ennek ellenére, ahogyan ezt egy friss ombudsmani jelentés is feltárta, ez rendszeresen megtörténik: a hatóságok rendszeresen anyagi okokból választanak el gyermekeket a családjuktól, gyakran éppen a család „nem megfelelő lakáskörülményei”, kilakoltatása vagy hajléktalanná válása miatt.

Kevés annál kegyetlenebb gyakorlata van a magyar államnak, mint amikor a család szegénysége, hajléktalansága miatt választanak el gyerekeket a szüleiktől. Ez azonban lényegében egyenes következménye annak, hogy egyetlen jogszabály sem garantálja a kilakoltatás által fenyegetett vagy hajléktalanná vált gyermekes családok elhelyezéshez való jogát. Ennek a helyzetnek az orvoslására szolgált volna az a rövid törvénymódosító javaslat, amiről ma tárgyalt a parlament Házbizottsága...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.