2018. április 27., péntek

ELLENZÉK NÉLKÜL AZ ORSZÁG NAGYOBBIK RÉSZE

168 ÓRA ONLINE
Szerző: PUNGOR ANDRÁS
2018.04.27.


Működött a kormányzati félelemkeltés – részben ezért ért el jobb eredményt a Fidesz a kistelepüléseken. Másfelől azért, mert az ellenzék nem volt jelen sem a falvakban, sem a kisebb városokban. A visszaszorulás ellenszere többek szerint az lehetne, ha a kis- és középvárosokban erősítenének, hogy pozícióba jutva fejlesztésekkel érjék el a falvakban élőket.

Vidéken a Fidesz győzött, Budapesten a baloldali ellenzék. A Jobbik mindenhol megelőzte a többi ellenzéki pártot, ez részben a taktikai szavazásnak is köszönhető, amelyből ők profitáltak a legtöbbet. A DK elsősorban Budapest miatt jutott be a parlamentbe, az LMP 2014-hez képest 135 ezerrel több szavazatot gyűjtött, de gyengén szerepelt a falvakban. A választásokon kiderült, hogy a kormánypárt jobban teljesített a kistelepüléseken. Röviden így summázható az április 8. utáni állapot. De miért alakult ez így?

– Működött a félelemkeltés, a migránsokkal való kormányzati riogatás. Még azokon a településeken sem tudtuk meggyőzni az embereket, ahol bíztak bennünk – magyarázza egy észak-magyarországi város baloldali polgármestere. Név nélkül. Nem csoda, nincsenek most jó helyzetben. Tisztújítás kezdődött a pártban, keserű szájízzel, egy letaglózó választási eredmény után. Azt mondja, a vereség megtépázta az aktivistáik hitét is.

Északkelet-Magyarországon LMP-s helyi szerveződéssel nem igazán találkoztak a választók. De a Jobbik erős arrafelé. A kiábrándult balosok közül sokan Vonáékat erősítették. A migránsok ellen gerjesztett félelemre a cigányokkal kapcsolatos problémák emlegetése volt válasz. Pártirodát csak a városokban láttak az emberek, a falvakban nem.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint az ellenzéki pártok nem végezték el azt a munkát, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy a vidéki településeken is nyerhessenek: nem építették ki hálózataikat a kistelepüléseken. Ennél nagyobb baj, hogy nem csak a néhány száz fős községekben nem vetették meg a lábukat, de nincsenek ott a többezres településeken sem. Pedig szerinte egyértelműen az látszik, hogy csak úgy lehet felvenni a harcot a Fidesszel, ha helyben is kiépülnek az ellenzéki közösségek, ahonnan kikerülhetnének a helyben ténylegesen „esélyes jelöltek” – akikről nem néhány hónappal a választás előtt derül ki, hogy ők „az esélyesek”, csak mert ez megjelent róluk néhány taktikai szavazásra biztató gyűjtőhonlapon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.