2018. április 4., szerda

FARKASOK ÉS BÁRÁNYOK

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.04.04.


Már csak néhány nap van hátra és az urnák elé járulhatunk az állítólagos sorsdöntő választás érdekében. Addig azonban még van idő arra, hogy ki-ki a pártállásától függően jobb- vagy balegyeneseket helyezzen el a politikai ellenfelén, sőt, övön aluli ütéseket is mérjen rájuk. Vagyis ha eddig nem volt eléggé mocskos ez a választási kampány, akkor még az lehet és lesz is, és minden párt igyekszik még kihasználni az adandó lehetőséget arra nézve, hogy a kormányzásra való egyedüli elhivatottságát bizonyítsa.

Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: régen láthattunk ilyen durva és embertelen kampányt, mint amilyen most dúl a hatalom és az ellenzék között, de még az ellenzéken belül is. Merthogy érdekes módon éppen az ellenzéken belül folyik a legdrámaibb küzdelem a képviselői helyekért, holott éppen nekik kellene tudniuk azt, hogy a lehetőségeik igencsak behatároltak. Persze, meglehet, hogy éppen ezért ilyen forró a hangulat és születnek olyan megállapodások az egyes pártok között, amit egyébként legszívesebben sohasem kötöttek volna meg. Egyedül a Fidesz nem ment bele az adok kapokba, amit talán az tesz megmagyarázhatóvá, hogy más pártokkal szemben nekik sokkal nagyobb az esélyük arra, hogy bezsebeljék azt a támogatottságukat, amit eddig is a maguk mögött tudhattak. Az igazi kérdés csupán az, hogy ez mennyire lesz elegendő? S itt lép be az a probléma, hogy ezzel a támogatottsággal mennyit tud szembeállítani az ellenzék, merthogy ennek a választásnak a végső kimenetelét éppen ez fogja meghatározni. Ma már úgy számolnak, hogy ellentétben a korábbi 6 millióval ha 7, esetleg 7,5 millió szavazó megy el a választásra, akkor szinte biztosnak tekinthető az ellenzéki győzelem. De hogy mi lesz utána, azt talán senki sem tudná megmondani.

Az biztos, hogy az ellenzék körében létezik egy súlyos belső ellentmondás, amit sem most, sem később nem tudnak feloldani és ami egyáltalán nincs meg a Fideszen belül. Ez pedig az, hogy minden párt egyszerre rivális és egyszerre szövetséges. Rivális olyan szempontból, hogy a másik párt sikere egyúttal a saját pártjának a kudarcaként értékelendő és ez fordítva is igaz: a másik párt kudarca a saját pártjának a sikere. Szövetséges viszont olyan szempontból, hogy igyekeznek együtt leváltani a Fideszt, és ehhez még feladnák a politikai filozófiai identitásukat is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.