2018. május 3., csütörtök

TÜNTETÉS AZ ELLENZÉKI KOLLABORÁCIÓ ELLEN - A CIVIL ELLENZÉK ÉS A CIVIL KEREKASZTAL SAJTÓKÖZLEMÉNYE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: POZSÁR LÁSZLÓ
2018.05.02.


Diktatúrában az Ellenzéknek az utcán a helye! 

Budapest, 2018. május 2. – Felszólítjuk a NER 2018-as választásán mandátumot szerzett ellenzéki képviselőket, hogy ne tegyék le a képviselői esküt, és ne vegyék fel a munkát a diktatúra parlamentjében! Tegyék nyilvánvalóvá, hogy többé nem a NER részei, nem kollaborálnak Orbán rendszerével, nem pénzért politizálnak és hazudnak, hanem a jogállamért és a demokráciáért küzdenek!

A Fidesz a 2011-es alkotmánymódosítással, a fékek és ellensúlyok szisztematikus eltörlésével, és az önmagára szabott választási törvénnyel megszüntette Magyarországon a demokráciát és a jogállamot, és diktatúrát hozott létre.

Az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet államellenes bűncselekmény, ami ellen minden polgárnak joga és kötelessége fellépni.

Az elmúlt 7 évben Magyarország demokrata polgárai nem ismerték fel, hogy a demokrácia megszűnt, és nem értették meg, hogy egy diktatúrával állnak szemben. Ebben a legnagyobb felelőssége a magát demokratikusnak mondó ellenzéki pártoknak és politikusoknak van, akik ezt nem tették nyilvánvalóvá az ország polgárai előtt, hanem ellenkezőleg, szavaikkal és tetteikkel fenntartották a demokrácia hamis látszatát, és becsapták választóikat.

Ennek legfőbb módja az volt, hogy 7 éven keresztül elindultak a NER választásain, és elfoglalták helyüket a Parlamentben.

Ahhoz, hogy a diktatúra elleni érdemi ellenállás megkezdődhessen, széles tömegek előtt nyilvánvalóvá kell válnia, hogy Magyarország diktatúra. Ugyanis diktatúrában az ellenállás hatékony eszközei egészen mások, mint amikor a nép egy demokráciában akar változást elérni. Diktatúrát nem döntenek meg puszta tüntetésekkel, sem pedig választásokon. A diktatúrák ellen az adekvát fellépés a rendszer bojkottja, és a kreatív és jól megszervezett polgári engedetlenség.

A rendszer megbuktatásához vezető első fontos lépés, hogy megszülessen a diktatúra Parlamenten kívüli ellenzéke. Egy olyan ellenzék, amelyik a gyakorlatban is elhatárolódik a NER kereteitől és működésétől.

Mindazok pedig, akik a párttámogatásért és a fizetésért asszisztálnak a NER törvénygyárában, azok valójában a NER részei, a NER-ből élnek, a NER célját szolgálják azzal, hogy fenntartják a demokrácia hazug látszatát egy diktatúrában.

Az esemény a https://www.facebook.com/events/1755464551213660/ címen érhető el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.