2018. június 2., szombat

MÁR ÁLMODNI SEM ÁLMODNAK NAGYOBBAT A KÖZMUNKÁNÁL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DOROS JUDIT
2018.06.02.


Az a legnagyobb baj, hogy az elszegényedett vidékeken a gyerekek jó része már nem akar közmunkásnál több lenni – állítja Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricse polgármestere.

A téeszek és gyárak bezárása után ezrével lettek munkanélküliek azok, akiknek alacsony képzettsége, elavult szakmája nem volt piacképes, így csak állami segítséggel tudtak talpon maradni. Okos ötletek és rendszerszintű programok nélkül ez a foglalkoztatási forma egyfajta csökevényként azóta is megmaradt, hűbéri viszonyt alakítva ki a hatalom és a neki kiszolgáltatottak között.

- Egyetért azzal, hogy a legutóbbi országgyűlési választást a vidék szegényei, köztük a közmunkások döntötték el?

- Kétszázezer köz-foglalkoztatott önmagában senkit nem tud hatalomra juttatni. De az biztos, hogy ezeknek az embereknek a többsége finoman szólva nem túl képzett, nehezen ismeri fel a saját érdekeit. Eladja a holnapot egy tál lencséért, mert ezekben a leszakadó térségekben a kicsi is több a semminél.

- Mennyi az a „kicsi”?

- A második Orbán kormány még működésének elején „lesújtott” a legkiszolgáltatottabbakra: a közmunkások addigi 60 ezer 200 forintos nettó bérét lecsökkentették 47 ezerre – igen, ez az a „legendás” összeg, amiből a kereszténydemokrata Zsiga Marcell szerint meg lehet élni –, s megkurtították a foglalkoztathatóságuk idejét is: 2011-re egy ember már csak két hónapot dolgozhatott ilyen keretek között egy évben, napi négy órában: ha ezt letudták, kiestek az állami gondoskodásból, mehettek a szabad piacra, ahol persze nem kaptak állást. Ez az egész életükre kihat: évente mindössze egy hónapnyi munkaviszonyt szerezhettek ilyen módon, ennyi után fogják nekik kiszámítani a nyugdíjat is...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.