2018. augusztus 22., szerda

EGY ÁTLAGFIZETÉS HARMADÁT MEGESZI AZ ISKOLAKEZDÉS

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2018.08.22.


A szülők legalább 60 ezer forinttal számolnak. A tankönyvek az első 9 évfolyamban ingyenesek, de a szakmai egyesület szerint ennek megvannak az árnyoldalai is.

Bár a tanszerek nem drágultak különösképpen, több szülő is úgy számol, hogy legalább 60 ezer forint szükséges az első osztály megkezdéséhez – hangzott el az ATV híradójában. Az utánpótlás is legalább 15-20 ezerre forintra jön ki gyerekenként. A tankönyvekért 9. osztályig egyáltalán nem kell fizetni, harmadiktól viszont ez könyvtári könyveket jelent.

A visszajelzések alapján a szülők többsége úgy látja, hogy a kölcsön tankönyvrendszer hátráltatja a gyerekeket a tanulásban. Nagyon sokszor előfordul, hogy a kölcsöntankönyv, amit a gyerek kap, az már rossz állapotú” 
– mondta Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője.

Ezért vannak szülők, akik inkább úgy döntenek, mégis megveszik a könyveket, ez pedig plusz 15-20 ezer forintot jelent legalább egy évben. A mindenkire vonatkozó ingyenes tankönyveket tavaly vezette be a kormány. Az erre szánt költségvetés viszont a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete szerint pazarlás.

Ez az 5-6 milliárd kidobott pénz akkor hasznosulna az oktatás számára, ha ezt az iskolák kapnák, mert ez azt jelenti, hogy átlagosan egy intézményre körülbelül 1 millió forint jutna. Ha ezt az iskolák valóban arra fordíthatnák, amik nekik szükséges

– közölte Romankovics András, a TANOSZ alelnöke. A jelenlegi intézkedések az egyesület alelnöke szerint oda vezetnek, hogy csak egy nagyon szűk állami tankönyv választék áll majd rendelkezésre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.