2018. október 18., csütörtök

A RÉSZMUNKAIDŐ KEVÉS LESZ A GYERMEKBUMMHOZ

ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2018.10.18.


Sokan, köztük a kormány is azt gondolja, hogy ha több részmunkaidős állás lenne, a gyerekes nők előbb visszamehetnének dolgozni, és végül többen is vállalnának gyereket. Ez szépen hangzik, de nem ilyen egyszerű. A részmunkaidős állások rosszul fizetnek, bizonytalanok, és még inkább a nőkre tolják a házimunka terheit. Ettől még nem biztos, hogy kukába kell dobni a tervet, de önmagában nem fog csodát tenni. 

Miközben az ígéretek szerint heteken belül elindul a családokról szóló nemzeti konzultáció, sorra merülnek fel újabb és újabb ötletek arra, hogyan lehetne végre gyerekvállalásra bírni a magyarokat. Ez központi kérdés a kormány politikájában, annyira, hogy 2018-at még a családok évének is elnevezték.

Egyelőre mégis nehéz egyértelmű sikerről beszélni, és távolinak tűnik a demográfiai csoda. Bár tavaly több gyerek született, mint 2010-ben, a rendszerváltás óta soha nem volt olyan alacsony a születések száma, mint a 2010-2016-os időszakban. A 2013-as mélyponthoz képest 2014-ben javulni kezdett a helyzet, 2017-re viszont megint kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban. Ráadásul az idei első féléves adatok is rosszabbak a tavalyi év első hat hónapjához képest...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.