2018. október 10., szerda

ANNYIRA GYÁVÁK VAGYUNK? ANNYIRA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.10.10.



Szép reggelt, mókát, kacagást, a hét harmadik hétfőjét ünnepeljük! Ha mindenki megfelelően kiheverte Erdogan budapesti parádézását megtámasztva Orbán StabilViktor kétségbeejtő leborulásával – egy mégiscsak véreskezű diktátor lúdtalpas lábai elé – és protokolláris esetlenségével (egy nyomorék szalagot nem bírt elvágni őfelcsútizsenialitása, és ezen még Semjén szerelmetes mosolya sem segített, bezzeg ha Tállait hívják oda), akkor lendülhetünk az újabb jó hírekre.

Persze még lenne itt további érvem amellett, hogy miért sújtja történelmi felelősség ezt a nemzeti-keresztény címkével felmatricázott bandát az emberi jogok vonatkozásában, és miért nem mindegy, hogy csontig benyalnak egy elmebetegnek, hogy forró hálával és megalázkodva biztosítják a soha el nem múló hűségükről (Európából kifelé kacsingatva), vagy pedig az ország jól felfogott érdekeit szem előtt tartva, kimérten és diplomatikusan a helyén kezelik. Ehhez elég a kárpátaljai magyarságot húsbavágóan érintő, Ukrajnával szemben alkalmazott ököl- és kocsmadiplomáciát e látványos térdreborulás mellé helyezni. Azért nem lehet az emberi jogok kérdését relativizálni aszerint, hogy Törökországról vagy Ukrajnáról, vagy Romániáról van szó, mert annak csak vesztesei lesznek. Akárhány konzult utasít ki Magyarországról a toporzékolási miniszter. A jelen állás szerint rommá szívatott kárpátaljai magyar kisebbség jogai miatti, egyébiránt jogos felháborodás önmagában nem fogja megoldani a helyzetet, ellenben a magyar-ukrán viszony további romlása azt sem fogja megakadályozni, hogy az ukrán titkosszolgálat rászálljon a magyarokra. Talán majd egy külön írásban részletesen is belemegyek ebbe a kérdésbe, addig is szögezzük le, hogy köpedelem az az orbáni politika, amely szerint Erdogan vagy Putyin diktátor pajtásnak szuverén joga szájba rúgni az emberi jogokat, miközben azon sír a szájuk, hogy Ukrajna miért rúgja szájba az emberi jogokat. Remélem, hogy a fideszes agysebészek is tisztában vannak azzal, hogy Putyin seggéből kilógva, Ukrajna EU-hoz való közeledésének keresztbe fekve, Ukrajnát köpködve nehéz lesz az ukrajnai magyarokat megvédeni. Ez ennyi.

No, de haladjunk, mert van itt még látnivaló. Azon túl is, hogy minden irányból szivárog a NER-fekália még akkor is, ha a propagandisták kéjes örömmel és nem múló lelkesedéssel hazaárulózzák azokat az ellenzéki politikusokat, akik megszavazták a Sargentini-jelentést (EZT a remekművet tessék szíves lenni elolvasni elborzadásul). Ma reggel arra ébredtünk – köszönhetően a Direkt36oknyomozásának, gratula -, hogy minden úgy van, de még sokkal úgyabbul is, mint ahogy azt sejtettük. Miközben a magyar állam és annak adófizető polgárai legalábbi 21, de az is lehet, hogy 30 milliárdot buktak a letelepedési kötvényes bulikán úgy, hogy a közvetítő cégekhez 60 milliárd forint került (ennyit kerestek a közvetítők az ügyfelekkel kifizettetett költségeken), immár dokumentumok bizonyítják, hogy a munkanélküli gipszfaragó és vitrines (Habony) köre vastagon érintett az üzletben. Nahát, mik vannak! A bizalmas iratokból két dolog látszik világosan:

- Egy Habonnyal szoros baráti és üzleti viszonyban álló grúz-izraeli üzletember (mellékállásban a Princess pékséglánc tulajdonosa) részt vett annak a cégnek a működésében, amely Oroszországban árusított letelepedési kötvényeket. A jóember vérfideszes módjára azonnal tagadta az érintettségét, és büntetőeljárással fenyegetőzött.
- Egy kötvényvásárló ügyében Kosik Kristóf ügyvédi irodájának egyik munkatársa intézkedett; ez az iroda több alkalommal képviselte a miniszterelnöki nemtanácsadót, és már évek óta a letelepedési kötvények egyik legnagyobb haszonélvezőjeként tartják számon.

A Putyin seggéből kilógásnak biztosan semmi köze ehhez, de a rendelkezésre álló adatok szerint 384 orosz befektető és családjaik, összesen 1265 állampolgár kapott magyar letelepedési kötvényt ebben a zseniális programban. Tényleg a hülyének is megéri, hogy ezt az országot elvetemült korrupt erkölcsi hulláknak kinéző emberek irányítják...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.