2019. január 29., kedd

2010-TŐL ARTHUR FINKELSTEIN VEZETTE AZ ORSZÁGOT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.01.28.


"Ami Magyarországon fontos dolog történt 2010 után, azt Arthur Finkelstein találta ki, Orbán pedig végrehajtotta a megtestesült Gonosz titkos terveit. Magyarország tényleges vezetője nem Orbán Viktor, hanem a világ legmocskosabb embere volt, aki zsidó létére antiszemita kampánnyal tette gyűlölt ellenséggé és szitokszóvá a liberalizmust, ami az emberi történelem leghosszabb békéjét, jólétét és fejlődését hozta. Finkelstein Magyarországon alkotta meg élete főművét, az illiberális állam modelljét, amely a világdiktatúrához vezet."

Magyarország 2010 előtt megváltozott. Fokozatosan lehetett észrevenni, hogy előbb megszállta, majd elfoglalta a Gonosz. Szó szerint, mert Arthur Finkelsteint még azok is a Gonosz földi megtestesítőjének nevezik, akik az ő tanácsai által kerültek hatalomra. Ez az ember mindent felhasznált abból, amit az emberi történelem a gonosszal azonosít, és semmire nem volt tekintettel, amit a jóság követelt volna meg. Orbán soha nem titkolt egyetlen tanácsadót sem, kivéve azt az embert, aki valójában irányította őt, és rajta keresztül Magyarországot. Azért, mert tudta, hogy amit csinál, amit ez az ember tesz rajta keresztül, az illegális, hazug és gonosz.

Ezért volt sokáig tabu Habony Árpád személye is, aki Finkelstein és Orbán között közvetített, mert Orbán titokban akarta tartani, hogy ki irányítja a magyarországi eseményeket, kinek a tanácsait hajtja végre. A szemtanúk szerint Finkelstein életművének csúcspontja volt Magyarország illiberális államának létrehozása, amikor a tevékenysége nem csupán egy negatív választási kampányra korlátozódott, hanem egy egész ország vezetésére és egy új rendszer felépítésére vállalkozott. A Fidesz belső emberei szerint „senki nem volt fontosabb Orbán számára, mint Finkelstein.” Ő volt a nagy tervező. Orbán a legteljesebb mértékig megbízott benne, és rábízta magát a megtestesült Gonoszra. Orbán a hatalomért és az ellenfelek megsemmisítésért szó szerint eladta a lelkét és a hazáját az ördögnek. Finkelstein munkatársai pedig azt mondják, hogy “Finkelsteinnek sem volt még soha jobb tanítványa Orbánnál.” Soha senki nem volt, aki ilyen mértékben azonosult volna a legaljasabb, a legmocskosabb, a legsátánibb emberrel és terveivel, s ebben a maga
szerepével.

Nem véletlen, hogy Orbán ezzel egy “világlicence”-t hozott létre, amelynek lényege Finkeltsein életének főműve, a “liberális” szó szitokszóvá tétele. Ennek tökéletes beteljesítése az orbáni “illiberális” rendszer, amely tökéletes ellentéte a liberális jogállamnak, minden olyan pozitív emberi magatartásnak, amelyet az emberi történelem ezidáig felmutatott. Alapja a hazugság, az emberek megtévesztése, a valóság és a tények meghamisítása, egy párhzamos valóság létrehozása, a hatalom kontrolljának elvetése, az emberi méltóság és tisztesség teljes kiirtása, addig bezárólag, hogy még a “politikai korrektség” is gyűlölt fogalommá válik. A pokol szája nyílt meg, amely elnyelte Magyarországot, és bűzös lehellete, a sátáni állam modellje megfertőzte az egész világot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.