2019. február 13., szerda

NEMET MONDOTT A KUTATÓHÁLÓZATOK ELLEHETETLENÍTÉSÉRE AZ MTA ELNÖKSÉGE

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2019.02.13.


Csak akkor pályáznak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézetei az Innovációs és Technológiai Minisztérium(ITM) forrásaira, ha Lovász László elnök írásos garanciát kap arra, hogy minden intézet megkapja az alaptámogatást – egyértelmű többséggel így döntött mai ülésén az MTA elnöksége, tudta meg a Mérce két, egymástól független forrásból.

Frissítés: 19:29 – a határozatot az MTA közzétette honlapján.

Úgy értesültünk, az elnökség döntése értelmében a kutatóintézetek ugyan elkészítik pályázataikat az új rendszer szabályai szerint, azok nem kerülnek közvetlenül Palkovics László minisztériuma elé elbírálására, hanem első körben Lovász László akadémiai elnökhöz kerülnek „letétbe”.

Lovászt pedig arra hatalmazza fel az elnökség, hogy csakis akkor továbbítsa a pályázatokat az ITM-hez, ha írásos garanciát kap arra, hogy az intézetek a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást megkapják...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.