2019. március 17., vasárnap

AKI ÁLLVA MARAD, AZT HAGYJÁK ÖNERŐBŐL MEGDÖGLENI

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: Mikes Mirtill
2019.03.16.


Tárgy: Facipő

Mikes Mirtill: E mail Rodostóba

A tata mindig mondta, hogy szerencsés kend. Azt nem tudom mire, miért is, de azért biztos, hogy nincs itt. Mert fénysebességgel húzzák ránk a latrok a keresztény kurzust, ami már önmagában is elég necces. De erről majd később. Azért előjárójában máris képzelje el milyen ciki a népnek, amikor kontárok, durciból és kajakból az agyukba nyomnak valamit, amiben maguk se hisznek, csak korlátlan hatalmat és rahedli nagy dohányt termel nekik.

Előbb azonban egy ügyrendi kérdésben kellene a kend álláspontja. Fejlődési rendellenességemből kifolyólag nekem több kérdésem van, mint amennyi türelmes, hiteles és bölcs válaszadóm. Mit szólna hozzá kend, ha a Luca nénit harmadik nagyiként lízingelném, legalább addig, amíg kevesebb kérdésem lesz, vagyis „be nem nő a fejem lágya”? Így mondta a nagyi a momentán állapotomat. Mert itt most mindennapos a gondolatszennyezés, ami ugye kimerítő válaszokat igényelő kérdéseket vet fel bennem.

Ja. És kend szerint a Luca néni mit szólna? A nagyiék lízingben, már dédszülők is egy tucat bölcsesség- és türelembérlőnek. Mi a tesóimmal nem vagyunk féltékenyek, sőt egy vajas/lekváros kenyérre bármikor jók nálunk az ősbérlő bértestvérek.

Szóval a kurzus. A nagyi mondta, hogy a dédi mama professzor keresztény témában. Nemzetikeresztény vonalon meg pláne. Őt kérdezzem. Két lábon járó széleskörű gyakorlati tapasztalattal igazolt általános műveltség a dédi. Tanyasi lányból lett szövőnőből lett szolid kiskosztümös termelésirányító, úgyhogy lehetetlen megvezetni. Pláne a kínai piacon vett diploma takarásából előbújt „elit” erőlködik nála hiába a molyirtó szövegével. Igaz négy elemire tartotta érdemesnek az előző mintakeresztény kurzus, de utána Rákosi fillérekért szállította neki a magyar- és a világirodalom klasszikusait (pld. 1955. Móricz: Úri muri, Balzac: Goriot apó 3 – 3 Ft), és a diktatúra által kiszabott napi nyolc órás munkaidő és a család mellett volt lehetősége tanulni, olvasni, színházba járni. Sőt brigádvállalásban bérletes desszertként bepuszilta a Kádár-rendszer 15 évi operatermését is a magas műveltséget hordozó esztétikus közösségi élmény, na meg a katarzis miatt.

Tőle tudom, hogy a most puszipajtás keresztény bajorok hajdani grófjait, főpapjait pogány elődeink oly takarosan kiirtották a pozsonyi csatában, mint DDT a krumpli termelőket. Errefel most úgy tesznek ezek a múlt módosító pupákok, mintha mi is keresztények lettünk volna akkor, és István királyunk fáradságos öldökléssel nem szabadította volna meg a kereszt alá térdeltett magyarokat a pogányként állva maradt magyaroktól.

Meg azt is mondta a dédi, hogy az unió „csontváz” elődje, az antant, azért segítette a nyakunkba a magyarul nehezen beszélő bunyevác beütésű lovas tengerészt, mert – ahogy most szereldeként használnak – akkor Európa éléskamrája voltunk. Márpedig ahhoz a földtúráshoz még butább emberek kellettek, mint a mostani ketyere berheléshez. Az is igaz, hogy az európai műveltségű Kunó bácsi költségigényesebben és kisebb hatásfokú technológiával tartotta a felvilágosodás utáni Európa közepén a Magyarországnak nevezett veteményest, mint most ez az EMMI ezt a szereldét. Tényleg ez mi, ez az EMMI? Merthogy nem emberi erőforrás-fakasztó az biztos! Sőt!

A tatámék ulti közben mondtak egy csúnya viccet, mert azt hitték, hogy elaludtam a műhelyben az ebéd utáni szundira hevenyészett dikón. De mindent hallottam és azért írom meg kendnek –ha tudom szebb szavakkal -, mert nagyon passzol ide, erre a „szelekciósforrásfakasztásos” hogyishívjákra.

Egy bácsi ijedten mutatja a fütyijét a háziorvosnak. Az urológus is továbbküldi a sebészhez. Az szintén menthetetlennek ítéli; le kell vágni! A bácsi rémülten rohan a homeopátiás terapeutához és elpanaszolja, hogy le akarják neki vágni, mire az csak úgy, félszemmel rásandítva a testrészre megvigasztalja, mondván: „semmi gond, ez leesik magától”.

Hát így van ez a mostani kereszténykurzusos népirtással is. Aki áhítatot mímelve ájtatosan térdre rogy, azt tejbe-vajba fürösztik, aki állva marad, azt hagyják önerőből megdögleni...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.