2019. március 17., vasárnap

IVÁNYI GÁBOR A NEW YORK TIMES RÓLA ÍRT PORTRÉCIKKÉBEN NEVEZI A FASIZMUS SZIMBÓLUMÁNAK ORBÁN VIKTORT

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2019.03.16.


A New York Times újságírója azzal kezdi a mai nyomtatott lapban megjelent és a neten is olvasható portrécikket, hogy leírja az egyik decemberi budapesti tüntetést, pontosabban azt a jelenetet, ahogy egy Télapó kinézetű lelkész meleg teát oszt a kormány ellen demonstráló embereknek. Aztán hozzáteszi, hogy 

"ez a lelkész adta össze Orbán Viktort és feleségét, és ő keresztelte meg a két idősebb gyereküket. Most viszont azt mondja: „Ennek a kormánynak nincs köze a kereszténységhez.”

Az „Orbán Viktort a szövetségesének tartotta. Most a fasizmus szimbólumának hívja” címmel megjelent cikk részletesen elmeséli Iványi Gábor életútját, a kommunista rendszer elleni, bebörtönzésekkel tarkított küzdelmeitől a hajléktalanok segítéséig. Az Evangéliumi Testvérközösség alapításától egészen odáig, hogy korábbi szövetségese, Orbán Viktor elvette tőle az egyházi státuszt. Iványi elmondása szerint 2010 után Orbánék még meghívták egy megemlékezésre, amit ő nyílt levélben utasított vissza, ezután jött a bosszú.

Amikor először találkoztak Orbánnal, ugyanazt akarták - mondta Iványi a New York Timesnak, és hozzáteszi:
De most már egy szélsőjobboldali, fasiszta pártot vezet.

A cikkben megszólal Beer Miklós püspök és Fröhlich Róbert főrabbi is. Utóbbi felidézi a zsidó legendát, hogy minden generációban van 36 igaz ember, aki viszi a hátán a világ terheit. „Szerintem Gábor az egyikük” - mondja a rabbi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.