2019. március 12., kedd

KEVÉSSEL SOKAT - LOVASI ANDRÁS TŰZIJÁTÉK DÉLBEN CÍMŰ SZÓLÓALBUMÁRÓL

LÁNGOLÓ GITÁROK BLOG
Szerző: KOVÁCS ATTILA
2019.03.11. 


Sajnos elszúrtam a dolgot, mert ezt a lemezismertetőt akkor kellett volna megírni, amikor először, a megjelenés napján hallgattam a Tűzijáték délben dalait. Egy csendes szombat délután volt, amikor kizárólag olyan dolgokkal foglalkoztam, amiknek semmi jelentősége, de jól éreztem magam tőlük. Rendet raktam az íróasztalom fiókjaiban, aztán sorba válogattam az összes itt-ott kallódó gitárhúromat, amit már több éve nem tettem meg, és elégedetten nyugtáztam, hogy lett még két teljes készletem ennek köszönhetően. Vannak napok, amikor nem kell megváltani a világot. Közben a Youtube feldobta friss megjelenésként Lovasi András új szólólemezét, ami tökéletesen aláfestette ezt a hangulatot.

A viszonylag rövid, harmincöt perces lemez gyors egymásután többször le is pörgött aznap. Közben azon morfondíroztam, mennyire logikusan kikövetkeztethető ez az album a Kiscsillag utóbbi időben járt kísérletezős, art rock felé kacsintgató útjából, és milyen örvendetes, hogy Lovasi tud és mer jól korosodni. Nincs könnyű dolga ezen a téren, hiszen aki egy olyan nemzedéki zenekarban játszott több évtizeden át, mint a Kispál és a Borz, attól a közönség egy része garantáltan csak a korai klasszikusok újrafutózását várja és fogadja el, hogy aztán elkönyvelhesse, régen ő is jobb volt. De hát az élet nem arról szól, hogy örökre húszévesek maradunk, és valójában kevés annál kellemetlenebb dolog létezik, mint amikor valaki ötven felett is a saját fiatalkori önmagát akarja reprodukálni. Szerencsére Lovasi András ezt második szólólemezén meg sem próbálja, viszont meri vállalni azt a kockázatot, hogy teret engedjen azoknak a gondolatoknak és zenei megoldásoknak, amelyek épp aktuálisan foglalkoztatják.

A Tűzijáték délben kicsit olyan, mint a csendes fiú a baráti körödből, aki sosem akar középpontba kerülni, jól elvan a saját világában, aki nem beszél sokat, de pár mondatban mindig képes megragadni a lényeget, és akiről a hozzá közelállók tudják, hogy visszafogottsága meglepő mélységeket rejt. Szellős, első hallásra kifejezetten lecsupaszítottnak ható dalok követik egymást az albumon, talán egy szál akusztikus gitárral is elő lehetne adni őket, és közben mégsem. Ugyanis sosem tolakodó módon, de jó érzékkel mindig a megfelelő helyen bukkanak fel azok a hangszerelési finomságok, amik zeneileg az anyag sava-borsát adják. Ezek elsősorban mindenféle billentyűs és fúvós szólamok - utóbbiakat illetően az oboától a trombitán és a kürtön át a tárogatóig terjed a hangszerpark - , de olyan eset is előfordul, mint a Féreg című dal ritmusszekciójában hallható, "jeget dobnak a pohárba" hangminta, ami szintén nem átlagos megoldás egy ilyen jellegű lemezen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése