2019. március 17., vasárnap

RÖVIDESEN VÉGET ÉRHET A FIDESZ EGYDIMENZIÓS POLITIKÁJA

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.03.17.


Vagy szelídíthetetlen, vagy fogatlan oroszlánként kerül ki Orbán Viktor a saját pártcsaládja ellen vívott küzdelemből. Most úgy tűnik, a felfüggesztés a legkisebb rossz, amit elérhet március 20-án, amikor az Európai Néppárt szavaz a renitens magyar testvérpárt sorsáról. Ez a megoldás azonban kalodába zárná a Fideszt, vagyis a kereszténydemokraták nem tekintenék őket partnernek, ugyanakkor a populisták felé is nehéz lenne a nyitás, ha egy vékony kötelék még az EPP-hez kötné a magyar kormánypárt tagjait.

Még néhány nap, és kiderül, mennyire elszántak azok a jobbközép európai politikusok, akik sokadszorra háborodnak fel Orbán Viktor politikai akciói miatt. Orbán is érzi, hogy nehéz lesz megfordítani a március 20-i szavazásig a közhangulatot, ő mindenesetre tett egy próbát. A nemzeti ünnepen mondott beszéde annyira visszafogott volt például, hogy kódolt üzenetei talán el sem jutott a híveihez. Régen hallottunk ennyire általános, olykor filozofikus kijelentéseket a miniszterelnöktől, ugyanis mostanában elég egyértelműen fogalmazott a számára legfontosabb kérdésekben.

Csodálkoztunk volna, ha Orbán nem próbálkozik régi módszerével ebben a helyzetben, tudniillik előre lép hármat, és amikor a többiek szólnak neki, hogy ez azért sok, akkor nagy kegyesen visszalép egyet. Így araszolt el a mostani állapothoz, amit tulajdonképpen a következőképpen lehet leírni: egy egyre szűkülő csőben haladt előre addig, amikor már esélye sincs megfordulni. Annyira beleszeretett a migrációs tematikába, hogy néppárti szövetségeseinek kellett figyelmeztetniük arra, hogy az uniós választások azért más fontos ügyekről is szólnak.

A Fidesz egydimenziós politikájának hátulütői már most jól látszanak. Orbán ugyanis beszélhetett volna közös európai ügyeinkről március 15-én, amikor jó alkalma lett volna bemutatnia, mennyire széles kaput nyitna a világra. Ő azonban a bezárkózást a kommunikációs gettót tartja továbbra is üdvözítőnek, vagyis nincs mondandója a környezetvédelemről, az emberi jogokról, a közös külpolitikáról, a korrupció elleni harcról, a bérek uniós felzárkóztatásáról, esetleg az euró hazai bevezetéséről. Mintha nem is venne tudomást arról, hogy van egy közös európai identitásunk, aminek az egyik legnagyobb ünnepe lesz a májusi EP választás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.