2019. április 15., hétfő

VAN OLYAN OSZTÁLY, AHOL MÁR MINDENKI FELMONDOTT, A VEZETŐ IS

INDEX
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2019.04.15.


A lakástámogatási osztályok kiüresedése miatt van megye, ahol válságértekezletet hívtak össze, máshol a gyámügyi és egyéb, életet közvetlenül érintő hivatali ügyintézés lehetetlenül el a durvuló felmondási hullám miatt. Eközben a kormány egy titkos határozatban tovább csökkentette az érdemi munkát végző köztisztviselők létszámkeretét.

Több tucatra rúg az Indexhez érkezett panaszos levelek száma az elmúlt napokból, miután megírtuk, besokalltak az állami hivatalnokok és tömegesen mondanak fel a kormányhivatalokban, valamint más államigazgatási szerveknél.

Mostanra azonban az is kiderült, a munkaóra és bérfeszültségek csak a jéghegy csúcsát képezik, a kiszolgáltatottság miatt egyre nő a felmondási hullám. A hozzánk érkező levelek szerint sok helyen annyira kevesen maradtak, hogy az már az érdemi munkavégzést is lehetetlenné teszi, főként, miután közölték velük:

A KORMÁNYHIVATALOKBAN ÉS KÖZPONTI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEKNÉL NEM TERVEZIK A KIESŐK PÓTLÁSÁT.


Márciusban 2500-an mondtak fel, mert nem fogadták el azt a jogszabályváltozást, ami a köztisztviselőknek hosszabb munkaidőt, az eddiginél több munkát és kevesebb szabadnapot jelent. Újabb, sőt talán még súlyosabb káoszt vetít előre, hogy mindeközben újabb leépítés várható...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.