2019. május 6., hétfő

CSELÉD-MAGYARORSZÁG

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.05.03.


„Az országosan szokásos munkarend szerint, a tehén-, ökör- és igásló-istállókban az első etetés pontosan három órakor történik. Hajnali három órakor tehát a csirások, béresek és igáskocsisok kezében már forog a villa; takarmányt vetnek a jászlakba; kupacokba hányják, aztán saroglyákon kihordják a trágyát. Amire – négy óra tájban – a gazdák megjelennek, már az állatok csutakolása, vakarása és kefélése folyik. Öt órakor az állatok megkapják a takarmány második adagját. Aztán kihajtják itatni őket. Amíg az ökrök a hosszú vályúkból a vizet szürcsölgetik, s mintegy reggeli ásításként égig zengő bőgést harsogtatnak, bent a béresek gyorsan friss almot hánynak a tárgya helyére, felsöprik az istállót. Aztán ők is ehetnek, félhattól hatig reggeli szünet van. Ilyenkor bóbiskolják ki azt az öt percet, ami az alvás és a tökéletes ébrenlét közötti átmenethez kell, ilyenkor vakaródzzák ki tisztességesen magukat s csavarintanak egyet a bajuszon. Pontosan hat órakor a haranglábon megcsendül a szelíd angélus, ekkorra valamennyinek szekéren kell ülnie. Közben élénk tutulással a kanászok is kivonulnak.”

De nemcsak Ozorán zajlott így az élet, ahogy Illyés Gyula írta le a Puszták népében. A sándorfalvi határ módos gazdáinál is ez volt a regula. A béresek gyerekei a hideg őszben és tavaszban cipő híján az általuk őrzött tehenek után kajtattak, hogy a friss, forró tehénlepényben melegítsék lábukat – mint apám tette sok sorstársával együtt a két világháború között. Öregkori göcsörtös-reumás ujjaira is volt magyarázata: kesztyű híján gyakran fagyott rá a zablát tartó kézre a hó. Vajon mit szólna 23 évnyi béreslét után, ha kormányzói újratemetésről, Uradalmi Sörről, falunapként Uradalmi Napokról, újságként Uradalmi Hírmondóról, őrgrófi díszsírhelyről és díszpolgári címről olvasna? Valószínűleg hallgatna, mert amikor a csendőrpofon jött előbb, s csak utána az intelem, hogy „meg ne tudjam, hogy visszabeszélsz a gazdának”, akkor egyszer s mindenkorra megtanulta a béresleckét. Többet tanult ebből, mint a két elemiből, amire a gazda „jókedvéből” itt-ott futotta...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.