2019. május 10., péntek

LÁZÁR JÁNOS VÁLTHATJA KÁSLERT AZ EMMI ÉLÉN

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.05.10.



...A szakma, ez hírlik, már kimondta Káslerről a teljes alkalmatlanságát, csak éppen Orbán Viktor nem. Illetve: hallani ennek ellenkezőjét is, azt tudniillik, hogy már a miniszterelnök is belátta, hogy nem való Kásler Miklós az EMMI élére.

Olyannyira, hallani egyes kormányzati forrásokból, hogy ki is szemelte utódát Lázár János személyében. A volt kancellária miniszter, ha így van, letölthette büntetését, száműzetését a parlament utolsó sorába. Mindenesetre a kezdeti különutas politikáját legalább fél éve felváltotta az igazodás, a kormányfő maximális kiszolgálása.

Lázár igyekszik mostanság a hűségéről és lojalitásáról tanúbizonyságot tenni; mindent elkövet annak érdekében, hogy megfeleljen Orbán Viktor kényes ízlésének. Elfogadta a megalázó feladatokat is – például a dohányzás visszaszorítására vonatkozó megbízást -, csak azért, hogy újra ott lehessen a tűz közelében.

Márpedig, ha igazak a Hírklikk által szerzett információk, és Orbán valóban elhatározza magát a végső lépésre, azaz meneszti Káslert, akkor ugyan csökken Lázár befolyása a korábbi kormányzati pozíciójához képest, de nagyot lép újra előre. Ráadásul, állítják többen is, Lázár meg tudná oldani ennek a megaminisztériumnak is a vezetését. A bökkenő egyelőre az, hogy Orbán nehezen bírálja felül önmagát, a Kásler leváltása egyet jelentene annak beismerésével, hogy rossz döntést hozott. Márpedig a miniszterelnöki kiskáté egyes számú alapszabálya az, hogy neki mindig igaza van.

Most, mégis hitelt kell adnunk a híresztelésnek, és annak, hogy Orbánnak is elege van Kásler botlásaiból; túl sokat árt a kormányzati renoménak, súgják a kormányfő fülébe azok, akik megkockáztatnak, megkockáztathatnak egy ilyen akciót. Nem sok ilyen személy van. Talán egy sem. De ez már egy másik téma. Most arra kell várni, hogy mit határoz és mikor Kásler Miklóssal kapcsolatban. Ha le is váltja, bizonyosan úgy teszi, hogy azzal ne alázza meg az orvosként bizonyított embert.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.