2019. május 31., péntek

„MOST KELL TÜNTETNI AZ MTA-ÉRT!”

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2019.05.31.


Ha a közigazgatási bíróságok ügyében hátrálására lehetett bírni a kormányt, akkor az MTA ügye sincs veszve – vélik kutatók, akik vasárnapra tüntetést szerveznek.

– Most kell kiállni a Magyar Tudományos Akadémiáért (MTA), most van esély arra, hogy legyen kézzelfogható eredménye a tüntetésnek – nyilatkozta lapunknak Szilágyi Emese, az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) egyik alapítója, aki szerint a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló tervek visszavonása is azt mutatja: meghátrálásra lehet kényszeríteni a kormányt. Úgy véli, az európai parlamenti választások után a Fidesz-KDNP-n nagy a nemzetközi nyomás, és akár az is elképzelhető, hogy az MTA ügyében visszavonulót fújnak. – Vasárnap délután kettőkor mindenkinek az utcán a helye, akinek fontos a magyar tudomány jövője – mondta. 

A kormány – az MTA-val kötött eddigi megállapodásokat és az Akadémia Közgyűlésének határozatát figyelmen kívül hagyva – törvénymódosítással fosztaná meg mind a 15 kutatóintézetétől az Akadémiát. Emellett arra is kötelezné, hogy az intézetekhez tartozó ingatlanokat, eszközparkokat ingyenes használatra adja át az újonnan létrehozandó, állami Eötvös Loránd Kutató Hálózatnak. Az MTA szerint ez elfogadhatatlan és az Alaptörvényt is sérti. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón úgy tett, mintha nem értené, mi az MTA problémája, szerinte ugyanis az akadémiai vagyon állami vagyon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.