2019. június 1., szombat

VAN KIÚT A MÉLYSZEGÉNYSÉGBŐL – NÉHÁNY MAGYAR ÜZLETEMBER HADAT ÜZENT A NYOMORNAK, AZ IDŐ ŐKET IGAZOLTA

168 ÓRA
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2019.06.01.


Dacoltak a különféle kormányok által eléjük állított akadályokkal, adaptálták és a magyarországi viszonyokra szabták a híres Yunus-féle Grameen-programot, amelynek keretében mikrohiteleket nyújtanak szegény emberek vállalkozásaihoz.

Harminc órája nem aludtam, diónyi jég esett, éppen a fátyolfóliát vettük le az uborka fölül, amikor jött a vihar – így szabadkozott Bozsányi László, azaz Béka, ahogy mindenki szólítja. A szatmárcsekei férfi a Kiútprogram tíz éves, csütörtökön rendezett születésnapi konferenciáján beszél arról, hogyan is lett vállalkozó.

Béka hét éve vágott bele az uborkázásba. Azért ebbe, mert az elmúlt években a konzervipari célú uborkatermesztés vált a Kiútprogram fő projektjévé, de azért is, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az uborkatermesztésnek évtizedes hagyományai vannak.

– Rettenetes körülmények között éltünk. Szégyelltem. A szüleink házában annyira nem volt helyünk, hogy a gyerekekkel együtt a földön aludtunk. Csak azt tudtuk, hogy meg kell az életünket valahogyan változtatni – meséli. A Kiútprogram mikrohitelének köszönhetően vágott bele a saját vállalkozásba. Két év múlva már annyit termelt neki az uborka, hogy ki tudott költözni a cigánytelepről,s kétmillió forintért vett egy saját házat, olyat, amelybe be van kötve a villany, a víz.

Béka onnan tudta meg, hogy egyáltalán létezik ez a lehetőség, hogy egy csapatban focizott a Kiútprogram egyik terepmunkásával, a nem roma származású Volkán Rolanddal. Volkán Roland származásának mindössze azért van jelentősége, mert az oktatási szegregáció miatt roma-nem roma találkozások egyre ritkábban jönnek létre az országban. Pedig az ilyen találkozásokban informális kapcsolatok, barátságok lehetősége rejlik, és ez olyan tőke, amely egy egész életen át elkísérheti és segítheti az embert. Béka tehát a helyi focicsapat integratív működésének köszönhetően ismerte meg Rolandot, s így hozzájutott élete első vállalkozói hiteléhez. Eleinte 1600 méter uborkát (a méter jelzi az uborkatermelés volumenét – a szerk.) termesztett – a méter az uborkatermelés volumenét jelzi. Szorgalmának és munkaszervezési tehetségének köszönhetően azonban mára kinőtte a mikrovállalkozás kereteit: idén Komárral, a volt helyi boltossal, aki szintén nem roma, közösen vállaltak tízezer folyóméternyi uborkát. Ekkora területet már nem önerőből művel, hanem 15-20 falubelinek kínál idénymunkát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.