2019. július 1., hétfő

BRÜSSZELBEN FELKELT A NAP, AZ EURÓPAI UNIÓNAK MÉG MINDIG NINCSENEK VEZETŐI

168 ÓRA
Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2019.07.01.


Az Európai Tanács vasárnap kezdődött brüsszeli csúcstalálkozóján egész éjszakán át tartó tárgyalások nyomán sem sikerült megállapodniuk az EU-tagországok állam és kormányfőinek arról, ki vezesse a szervezet csúcsintézményeit a következő öt évben. 

A tárgyalások legneuralgikusabb pontja nyilván az, hogy ki kapja az Európai Bizottság elnöki tisztét azután, hogy az Európai Néppárt jelöltje, Manfred Weber elveszítette a második és harmadik legnagyobb EP-frakció, a szociáldemokraták és a liberálisok támogatását. Korábban azt rebesgették, hogy Frans Timmermans lehet a befutó, Angela Merkel német kancellár is tett egy ilyen értelmű megjegyzést, de ez enyhén szólva kevés politikusnak nyerte el a tetszését az EPP-ben és azon kívül is. Orbán Viktor az befolyásra esélytelenek nyugalmával írt is egy levelet a konzervatív pártcsalád vezetésének, amelyben az EPP integritását féltette, ha Frans Timmermanst választják meg az Európai Bizottság elnökének.) Ettől függetlenül a Politico hajnali fél négykor két forrásra hivatkozva azt írta, hogy a volt holland külügyminiszter, európai bizottsági alelnök nevét még nem húzták ki a lehetséges befutók listájáról, Charles Michel belga miniszterelnök kinevezése ET-elnökének azonban veszélyben van, az pedig, hogy a Világbank bolgár elnöke, Krisztalina Georgieva kapja meg az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a posztját, bizonytalan. Donald Tusk jelenlegi ET-elnök hajnalban már két-és többoldalú találkozókon győzködte a feleket, öt előtt Emmanuel Macron francia elnökkel, Angela Merkellel, Mark Rutte holland kormányfővel és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel ült le tárgyalni, amely után a Politicónak egy diplomata azt mondta, 50 százalék az esélye, hogy sikerül megállapodásra jutni. Ezután jöttek a Timmermans-szkeptikusok, Románia, Írország, Lettország és Horvátország vezetője. A legújabb hír az, hogy reggel hétkor az Európai tanács újra plenáris ülést tart...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.