2019. július 18., csütörtök

SOK CAFETERIÁS KIMARAD AZ IDÉN AZ ADÓCSÖKKENTÉSBŐL - NAGYON SOKFÉLE MEGOLDÁST ALKALMAZNAK A MUNKÁLTATÓK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.07.18.


Július 1-jétől csökkent a szociális hozzájárulási adó (szochó) mértéke, de míg ezt a munkabérnél azonnal megérezhetik a dolgozók, a cafeteria emelését nem minden cég hajtja végre. Egy friss felmérés szerint akár majdnem minden második vállalkozás járhat így el

A szochó mértéke 2019. július 1-jétől 19,5 százalékról 17,5 százalékra mérséklődik. Ez az idén – jelentette be még tavasszal a „gazdaságvédelmi akcióterv” részeként a pénzügyminiszter – 144 milliárd, 2020-ban 156-160 milliárd pluszt jelent a cégeknek. Az intézkedés azonban valójában már a hatéves bérmegállapodás része volt, csak egy ideig lebegtették annak végrehajtását.

Az osztalékot, vagy az árfolyamnyereséget önállóan bevallók a Crowe FST, nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló szerint az adóévben szerzett összes jövedelemre alkalmazhatják a kedvezőbb kulcsot.

Több szakértő vetette fel, hogy nem szerencsés ennek az adónemnek az évközi változtatása, bár persze még mindig jobb annál, mintha az egész évre maradt volna a korábbi magasabb kulcs. A sokat szenvedett béren kívüli juttatási rendszerben (ezt éppen az idei évre szabták totálisan át, ami a munkavállalók zsebébe jutó pénzt is alaposan érintette) mindenesetre némi káoszt okoz a mostani változás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.