2019. augusztus 9., péntek

NAGYOT DRÁGULT A KENYÉR - ŐSSZEL TOVÁBBI ÁREMELKEDÉS JÖHET

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.08.09.


A KSH átlagárai alapján a félbarna kenyér egy év alatt majdnem 14 százalékkal drágult. A folyamatnak azonban aligha van vége, több pékségben ugyanis mostanában (ami nem lehetett benne a statisztikusok által megfigyelt időszakban) emeltek. Fél kilóért így az egyik helyen a korábbi 270 forint helyett már 300 forintot kérnek.

A Magyar Pékszövetség rendre arról beszél, hogy emelni kellene a kenyér árát. Mint már többször elhangzott, rossz a sütőipar gazdasági helyzete, emelni kellett a béreket, nagyok a költségek és kicsi a jövedelmezőség, miközben automatizálásokra, gyárfelújításokra, logisztikai fejlesztésekre lenne szükség. Az ágazatnak rosszat tesz az is, hogy a bevásárlóközpontok erősen nyomott, önköltség alatti árakon kínálják a kenyeret.

Annyiszor lengették már be az áremelést, hogy az előbbi szövegeket hallók csak legyintenek. Pedig időközben határozottan megindult a drágulás. Az idén júliusban – számolta ki az Azénpénzem.hu a KSH adatbázisából – a félbarna kenyér ára majdnem 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A fehér kenyér 6, a zsemle 9 százalékkal került többe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.