2019. október 14., hétfő

SZABAD SZEMMEL: KEMÉNY BÍRÁLAT ORBÁN POLITIKÁJÁVAL SZEMBEN AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS EREDMÉNYE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.10.14.



A Fidesznek kiábrándító eredményt hozott ugyan a választás, elemzők mégis abból indulnak ki, hogy Orbán Viktor kitart harcias stílusa mellett, ideértve a keményen migrációellenes politikát, az erősödő uralmat a média felett, valamint a hatalom központosítását a miniszterelnöki hivatal révén. A tudósítás kitér arra, hogy az ellenzék elvette Budapestet a Fidesztől, noha az eddigi polgármestert támogatta a kormányfő. Azon kívül győzelmet aratott 10 megyei városban, a 23-ból, szemben a négy évvel ezelőtti hárommal. A részvétel megközelítette az 50 százalékot, amire nemigen volt példa a rendszerváltás óta.

FT 

Csapás Orbán Viktor számára, hogy pártja a jelek szerint búcsút mondhat a budapesti polgármesteri széknek. Ez az első nagy kihívás azzal szemben, hogy a politikus egyre inkább befolyása alá vonja a közintézményeket. A nacionalista miniszterelnök 2010 óta nem részesült ekkora dorgálásban. Karácsony győzelme egyben igazolja az ellenzéki összefogás helyességét. Juhász Attila a Political Capitaltől azt mondja, az eredmény azért lényeges, mert a főváros adja a legnagyobb közvetlen választási felhatalmazást a magyar politikai rendszerben. Ráadásul ezúttal az sem számított, hogy évek óta tart a gazdasági növekedés. Viszont várhatóan lökést ad az ellenzéknek a korábbi hét vereség után. Orbán azt emelte ki, hogy a Fidesz továbbra is 50 százalék fölött szerepelt, és hogy a szavazás nem Budapestről szólt. De az ellenzéki erők megszerezték a hatalmat 10 nagyvárosban is. A verseny olyan mocskos volt, hogy arra nem akadt példa a szocializmus bukása óta. Borkai ugyan nem bukott bele a róla készült videóba, de általános a vélemény, hogy a kiszivárgott felvétel mozgósította az embereket. Megfigyelők különben arra számítanak, hogy a kétharmad birtokában a Fidesz korlátozni fogja az önkormányzatok jogkörét. Ám Juhász Attila szerint ennek van kockázata Orbán számára, mivel ha megpróbálja működésképtelenné tenni Budapestet, akkor még inkább maga ellen fordíthatja annak lakóit.


Magyarország erős embere búcsút inthet a főváros ellenőrzésének, és ez az egyik legnagyobb kudarc pártja számára az utóbbi 9 évben. Budapesten egy nagy ellenzéki szövetség nyert, akárcsak több más jelentős településen. Orbán csaknem egy évtizeden át uralta a magyar politikát, de ez az első alkalom, hogy egységes fronttal került szembe. A Fidesz 2010 óta átírta a választási szabályokat, megzabolázta a sajtó jó részét, és fojtó fogásba vette a közintézményeket. Az ellenzéki összefogásnak a mostani az első eredménye, és ez pofon a miniszterelnöknek. Pedig úgy indult, hogy az egész csupán próbálkozás lesz, mármint hogy a kormánypárttal szembenálló erők legalább valami halvány reményt életben tartsanak a 3 év múlva esedékes parlamenti választás előtt. Viszont ezek a pártok igyekeztek úgy feltüntetni a szavazást, hogy az egyfajta népszavazás az orbáni uralommal szemben. A magyarok 56 százaléka szerint ilyen piszkos hadjárat emberemlékezet óta nem zajlott, de az ellenzék kezébe került az öt nagyváros közül négy, a Fidesznek csupán Debrecen maradt meg. Az eredményt a jelek szerint befolyásolta a Borkai-botrány. (Győr sorsa a tudósítás idején még bizonytalan volt.)

Az ellenzék 10 év óta nem aratott akkora sikert, mint tegnap. A liberális Karácsony Gergely kiütötte a nyeregből a Fidesz támogatását élvező Tarlós Istvánt és ellenzéki pártok előretörtek más nagyvárosokban is. Az eredmény nem érinti Orbán hatalmát az országos politikában, mivel a kormány erős gazdaságra, heves, migrációellenes retorikára és komoly béremelésekre támaszkodhat. Azon kívül a Fidesz továbbra is igen népszerű vidéken. Nem beszélve arról, hogy a pártnak kétharmada van az Országgyűlésben. A vártnál jobb eredmény alátámasztja az ellenzéki stratégiát. A londoni Teneo Intelligence elemző intézet egyik munkatársa úgy véli, hogy a siker megszilárdíthatja az együttműködést a kormányellenes oldalon, bár nehéz lesz közös platformot kialakítani a következő választás előtt, mivel itt meglehetősen eltérő célkitűzéseket kell(ene) összehangolni, a középjobbos Jobbik, illetve a liberális Momentum közötti zónában.

Budapest és a négy legnagyobb vidéki város megszerzésével az ellenzék megtörte Orbán hegemóniáját, ami kemény bírálat politikájával szemben, miután nyilvánosságra került egy felvétel Borkai Zsolt orgiájáról. Utóbbi ajándék volt a fellelkesült ellentábornak az utolsó pillanatban. A váratlanul nagy választási részvétel lendületet adott ezeknek az erőknek, hogy továbbra is építsenek a szövetségre a liberális demokrácia önjelölt ellenfelével szemben. A kormányfő számára a főváros elvesztése a legnagyobb csalódás az utóbbi 10 évben. Egyben jelzi, hogy a civil társadalom szétverése és a sajtó jelentős részének gleichschaltolása után a magyarok nem kis része ellenzi uralmát, ám az továbbra is stabil marad. A fejlemény aláhúzza, hogy a nacionalisták szembeszélbe kerültek, Törökországtól Lengyelországig a nagy városokban, amelyek általában liberálisabbak, ugyanakkor kevésbé fogékonyak a keményvonalas nacionalista retorikára. A magyar ellenzék megháromszorozta voksainak számát. Ám a Fidesz hatalmi bázisa nem rendült meg, és a párt változatlanul ellenőrzés alatt tartja az ország jelentős részét, leszámítva a nagy városokat. Ezzel együtt a Borkai-videóval ajándék hullott az ellenzék ölébe, hiszen a Fidesz a konzervatív családi értékeket propagálja. És akkor még ott vannak a győri polgármesterrel szemben a korrupciós vádak, no meg az, hogy kábítószert fogyasztott. Az ilyesfajta szexbotrányok ritkák Magyarországon, de nem az adriai hajóút mostanában az egyetlen ilyen, extravagáns eset. Orbán jó pár rokona, tanácsadója, és szövetségese igencsak nagystílű életmódot folytat, luxus cuccokkal, vadászatokkal, magán repülőgépekkel. Az ellenzéknek azonban nem lesz könnyű dolga, mert fenn kell tartania a lendületet 2020-ig. A sok jó gazdasági adat és a fideszes médiatúlsúly azonban ellene dolgozik. A miniszterelnök a korábbi fenyegetéssel szemben az éjjel együttműködési készségét hangoztatta. Egyúttal azonban világossá tette, hogy az eredmények egyebekben nem befolyásolják a kormányzást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.