2019. október 16., szerda

ÚJRA BEZUHANHAT AZ ÉPÍTŐIPAR? - A LAKÁSÁRAK HELYENKÉNT MÁR AZ IDÉN IS CSÖKKENHETNEK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.10.16.


Aggódik az ÉVOSZ, hogy az építőipari teljesítmény akár drámai módon is visszaeshet. Mint friss jelentésükben leírták, a beruházási ciklus mélyrepülésének is van esélye. Építési-beruházással együtt járó országos programok elindítását szorgalmazzák. Közben akad ingatlanközvetítő, amely még az idén a lakásárak 10 százalékos csökkenésére számít.

Hat évvel ezelőtt szinte teljesen kilátástalannak tűnt az építőipar helyzete. A legnagyobb mértékben és legtovább elhúzódva a lakásépítéssel, lakásfelújítással, magasépítéssel foglalkozó vállalkozásokat sújtotta a recesszió – állapította meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2013-as éves jelentésében. A szervezet pedig a következő évre sem várt sok jót.

Ezt követően a kormány szinte mindent bevetett. Az állam a lakástámogatási rendszerrel (és egyéb intézkedésekkel is) alaposan felpörgette a lakáspiacot. Tavaly tavasszal már látszottak az ingatlanpiaci kifulladás jelei. A kormány akkor bevetette a CSOK-bombát, így sikerült tovább pörgetni felfelé az árakat. ( Mint azonban korábban kimutattuk, a kapható támogatásnál jóval nagyobb mértékben drágultak meg az otthonok.)

Még az idén akár 10 százalékos áresés is jöhet

Az idei újabb turbózás (babaváró és a CSOK kiterjesztése) azonban mintha már nem tudott volna annyira hatni. Ráadásul úgy tűnik, megalapozatlan remény volt, hogy az ősz újra belendíti a magyar ingatlanpiacot. A hónap elején már látott kedvezőtlen jelek csak szaporodtak. A Balla Ingatlan frissen kiadott, Óbuda-Békásmegyer területére szóló elemzésében azt írja: „most az olyan lakásokat, melyekért akár még májusban is sorban álltak volna, már csak nézegetik az érdeklődők”. A helyi szakember, Nagy Andrea szerint már látszik, hogy az árak határozottan lefelé indultak. Az idén akár 10 százalékos is lehet a csökkenés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.