2019. október 23., szerda

VON DER LEYENNEK VÁRNIA KELL, ORBÁN MÉG ELBUKHATJA A BŐVÍTÉSI BIZTOSI POSZTOT

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT, KÁLMÁN ATTILA
2019.10.23.



A tervek szerint ezekben a napokban kellene szavaznia az Európai Parlamentnek az új Európai Bizottság beiktatásáról. Mivel azonban három biztosjelölt – köztük a magyar Trócsányi László – elbukott a meghallgatáson, és az utódjukról sincs még végleges döntés, a bizottság megválasztása minimum decemberre csúszhat. A román kormányválság miatt az is előfordulhat, hogy az Európai Néppárt még egy biztosi posztot megszerez, ami a kiszemelt bővítési portfólió elveszítését is jelentheti az Orbán-kormánynak.

Döcögve indul Európa új kormánya. Amekkora lendülettel kezdett el dolgozni az Európai Parlament, és amilyen simán ment az Európai Tanácsnak a folytatás, annyira nehezen választják meg a harmadik fontos testületet, a bizottságot. Így aztán Ursula von der Leyen európai karrierje nem indul simán. Írtunk már arról a trükkről, amellyel – szándékosan vagy véletlenül – sikerült az Európai Bizottság új elnökének jelölni Angela Merkel egyik leghűségesebb miniszterét, akinek azonban már a megválasztása is nagyon nehezen ment.

Mivel az Európai Néppárt és a szocialista frakció elvesztette az abszolút többségét a parlamentben, eleve több pártcsalád szavazatára volt szüksége von der Leyennek a poszt elnyeréséhez. Ezt épphogy sikerült megszereznie, a szociáldemokraták, a liberálisok és minden bizonnyal a szélsőjobboldaliak egy részének támogatásával összegyűlt a voksok kicsivel több mint fele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.