2019. november 7., csütörtök

„BÁNTÓ, SÍRI CSEND URALKODOTT”

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CZENE GÁBOR
2019.11.07.


Örömet jelent, hogy mi, akik nem hallgattunk, sikert értünk el – kommentálta a győri polgármester lemondásának hírét Gégény István, a keresztény SZEMlélek portál főszerkesztője. Az egyházban közben úgy tettek, mintha meg se történt volna a Borkai-ügy. 

Blogként indult, ma már – saját meghatározása szerint – keresztény értékmagazinként működik a SZEMlélek. Gégény István főszerkesztő katolikus nagycsaládban nevelkedett Nyíregyházán, a helyi katolikus gimnáziumban érettségizett. Budapesten civil (laikus) teológiai, katolikus hittanári végzettséget szerzett.

Jelenleg a Győr mellett lévő Győrújfaluban él. Elkötelezett a keresztény értékrend iránt, ezért is várta, hogy katolikus méltóságok vagy egyházi szervezetek véleményt nyilvánítsanak a Borkai-féle botrányról.

Miután kiderült, hogy Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere szexpartin vett részt egy jachton, és az „Ördög ügyvédje” blog ismeretlen szerzője súlyos korrupciós vádakat is megfogalmazott vele szemben, lapunk megkereste Veres András győri püspököt, a katolikus püspöki kar elnökét. A polgármester és a püspök ugyanis számos rendezvényen együtt szerepelt. Kapcsolatuk nem korlátozódott vallási eseményekre: idén tavasszal a női kézilabdások meccsén is közös fotó készült róluk.

Veres püspök nem kívánt nyilatkozni. Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnöke sem mutatta jelét felháborodásnak. „A választási kampány során nyilvánosságra hozott, a jelöltek magánéletét érintő, beazonosíthatatlan forrásból származó információk nem a választás tétjéről szólnak. Káros és romboló ezeket terjeszteni, a közvéleményt ilyen módon sokkolni” – közölte kérdésünkre.

Pedig a Borkai-botrány kirobbanása előtt közzétett választási felhívásában a KÉSZ még fontosnak tartotta annak vizsgálatát, hogy a jelöltek „az elmúlt években figyelembe vették-e a keresztény értékeket, mint például a keresztény erkölcsöt”. Makláry Ákos azonban lapunk értésére adta, hogy a felhívásukban megfogalmazott szempontok a „politikai tevékenységre” vonatkoztak.

Mivel a remélve várt egyházi megszólalás elmaradt, a SZEMlélek szerkesztősége úgy döntött, maga jelentet meg állásfoglalást. „Ami velünk most történik, nem magánügy. Különösen akkor nem, ha a keresztény jelző nem csupán időnként kerül elő politikai szereplők részéről, hanem rendszerszintű hivatkozási ponttá teszik országunk vezetői” – olvasható a szerkesztőségi dokumentumban.

Ha nem is kezdeményezője, Gégény István később egyik szervezője és aláírója volt annak a petíciónak, amelyben „Győr igen, Borkai nem!” címmel győri polgárok Borkai Zsolt távozását követelték. A petícióhoz eddig mintegy kétezren csatlakoztak.

Gégény István szerint az igazi kérdés nem az, hogy a győriek kis szavazatkülönbséggel miért választották újra polgármesterré (a Fideszből időközben kilépett) Borkait. Ennél lényegesebb: hogyan fordulhatott elő egyáltalán, hogy elindult a választáson?

Valami nagyon eldurvult, a Borkai-ügy csak a jéghegy csúcsa. Egyre-másra esnek ki a csontvázak és az aranyrögök a szekrényből – utalt a kampányban előkerült magánéleti és korrupciógyanús botrányokra a főszerkesztő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.