2019. november 14., csütörtök

BIODÍSZLET SZEREPET SZÁN AZ ELLENZÉKNEK A FIDESZ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BATKA ZOLTÁN, ZOLTAI ÁKOS
2019.11.14.


Kitiltás és fizetéselvonás - ezek várnak azokra a képviselőkre, akiknek a viselkedésével elégedetlen a házelnök.

A kormánypárti kétharmados többség jelentősen bővítené Kövér László házelnök fegyelmezési jogkörét a képviselőkkel szemben. Ha elfogadják a mások mellett Kocsis Máté fideszes frakcióvezető által jegyzett javaslatot, akkor a házelnök akár 12 hónapra is megvonhatja egy képviselő fizetését, ráadásul több hónapos kitiltást is elrendelhet.
Ha például Kövér László úgy látja, hogy az egyik honatya „az Országgyűlés ülésén fizikai erőszak alkalmazásával közvetlenül fenyeget, alkalmazására felhív, mások kivezettetését akadályozza”, akkor a renitensnek talált képviselőt a jelenlegi kilenc nap helyett akár hatvan napra is kitilthatja a Parlamentből és a képviselői irodaházból, és fél évre megvonhatja tőle a fizetését.

Akik zavarják az ülések menetét vagy megsértik az országgyűlés méltóságát – jelentsen ez bármit –, azok ezért 12 napos kitiltást és négyhavi illetménymegvonást kaphatnak.

A büntetések ráadásul duplázódhatnak, ha a képviselő felszólításra nem hagyja el az üléstermet, így akár 12 hónapos illetménymegvonás is kiszabható. A kitiltott képviselők csak megbízottak útján szavazhatnak.

Kövér László döntése ellen egyébként a mentelmi bizottságnál lehet fellebbezni, a testületben azonban három kormánypárti és három ellenzéki képviselő ül, döntetlen esetén pedig az elnök szava dönt.
A kormánypárt képviselői emellett szigorúbb feltételeket írnának elő az országgyűlési képviselők közintézménybe történő belépésével kapcsolatban, valamint nehezítenék a közadatok megismerésének lehetőségeit is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.