2019. november 21., csütörtök

ELFOGYOTT BALOLDAL

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2019.11.21.


Ez most nem egy aktuálpolitikai poszt lesz, nem az MSZP ellen szól, érted haragszom, ha érted… Kérek kis türelmet hozzá…

Lassan-lassan elfogy a baloldal, már persze az, melyet az idősebb generáció is baloldalnak tart.
Agóniája csúf és méltatlan, ha ez politikai kategória volna, azt is mondhatnánk, hogy nem ezt érdemli, vagy érdemelte, szinte szánnivaló.
A magyar baloldal ugyanis nem az eszme barikádján esett el, hanem az ostobaság és a közöny mocsarába fulladt.
Valószínűleg a huszonnegyedik órában vagyunk végleges eltűnése előtt.
És nem, - nem Orbán tüntette el, hanem a saját sírját ásta szorgalmasan harminc éven át, már csak az van hátra, hogy beledőljön, aztán majd azok, akiket a közvélekedés baloldalinak tart, szépen, ütemesen elparentálják, a hazafias nótákat ehhez majd a jobboldal szolgáltatja.
„Egy vérből valók vagyunk te, meg én” - tesznek hitet az állatok a Dzsungel könyvében és a szurkolók a hazai stadionokban egyaránt, bizonyságát adva népünk kulturális felemelkedésének az utóbbi harminc év során. Tesszük ezt úgy, hogy közben sikerült minden olyan területen, melyhez az embernek, vagy a társadalomnak köze van mélyre ásni magunkat az emberiség pöcegödrében.
Cigányozunk, zsidózunk és migránsozunk boldog ábrázattal – vannak, akik még nálunk is kevesebbek, gondoljuk, és nem vesszük észre, hogy ilyenek lassan már nincsenek, hozzánk képest a tálibok lassan példaképpé nemesülhetnek.

Ha leltárt szeretnénk csinálni a baloldali magyar pártokról, hát nem lenne hosszú a lista, és még az sem biztos, hogy nem tévednénk-e a baloldali minősítés odaítélése során.
Baloldali párt jelenleg egy van, jóllehet sokszor ezt nem tudja saját magáról sem, és ez a Magyar Szocialista Párt lenne, ha ehhez mérten viselkedne.
Sajnálatos, de a baloldali jelző minden tekintetben úgy passzol rá, mint ravatalon fekvő halottra az esküvői öltönye – menet közben kifogyott belőle, de nagyon, ha még tudna mozogni, talán feszengene is kissé, mondván, túl elegáns ez egy hajléktalanhoz.
Baloldalinak szokták még minősíteni a Demokratikus Koalíciót, az meg remek taktikai érzékkel nem tiltakozik ellene, utálkozását legyőzve élvezi a szocialista utódpártiság előnyeit, miközben ideológiailag semmi köze nincs a szocialista eszmékhez, - jelzem, nem is nagyon kapkod utánuk.
A DK rendes, tisztességes, erős szociális elkötelezettséggel rendelkező balliberális párt, erős értelmiségi attitűddel, többé-kevésbé szektás működéssel, ezt azonban meg szoktuk bocsátani, mert az összehasonlítási alap Orbán és bandája, azoknál viszont valóban fényévekkel tisztességesebb és elkötelezettebb a magyar társadalom mellett.
És hát akkor itt is a vége a felsorolásnak, merthogy a Momentum egy technokrata párt zöldre maszkírozva, a többiekről meg talán ne is beszéljünk, hiszen önállóan nemigen állnak meg a lábukon, hol a szocik húzták ki őket a pöcegödörből, hol a Fidesz,aztán lassan eltűntek, mint a büdösség. Maradványpártjaik kapkodnak fűhöz-fához, keresik, de nem találják a helyüket a diktatúra viszonyai között.
Jelenlegi politikai álláspontjuk tulajdonképpen átmeneti tudatmódosult állapotnak tekinthető, ki tudja, meddig tart ki.
Szerencsére hatásuk sem átütő, és csak annyiban érdemelnek szót, hogy politikusaik között akadnak tisztességes emberek, mint ahogy a Jobbik politikusai között is vannak olyanok, akik a magyar állam működését nem diktatúraként és nem kleptokráciaként képzelik el, de azért azt se higgyük, hogy élnek-halnak a szocialista értékekért, már, ha vannak még ilyenek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.