2019. november 12., kedd

MEGJELENT A 2018-AS KÓRHÁZI FERTŐZÉSEKRŐL SZÓLÓ JELENTÉS

24.HU
Szerző: VASKOR MÁTÉ
2019.11.12.


Hétfőn megjelent a kórházi fertőzésekről szóló 2018-as összefoglaló jelentés – vette észre a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A jogvédő szervezet szerint a jelentés valamelyest érthetőbb, mint a korábbi években, de az még mindig a szakmának, és nem a nagyközönségnek készült. Az adatok összességében romló tendenciát mutatnak.

November 11-én, a tavaly kitolt határidőhöz képest is tíznapos csúszással, de megjelent a 2018-as kórházi fertőzésekről szóló összefoglaló jelentés. A tájékoztató a korábbi évekhez képest áttekinthetőbb: több magyarázó ábra, táblázat, grafikon kapott benne helyet, amit a TASZ évek óta hiányolt. Ugyanakkor a tartalma alapján egyértelmű, hogy ez még mindig a hozzáértőknek, nem pedig az érdeklődő laikusoknak készült.

"Nem a szakmai jelentés létjogosultságát vitatjuk, hanem a közérthető, világos tájékoztatást hiányoljuk" – mondta Asbóth Márton, a TASZ jogásza.

Romló mutatók

A jelentésből ennek megfelelően szakértő segítség nélkül nem könnyű következtetéseket levonni. Az azonban még így is látszik, hogy a legfontosabb mutatókban romlott a helyzet 2018-ban a korábbi évekhez képest.

Az úgynevezett multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések száma meredeken emelkedik. Míg 2013-ban 10.000 betegre 19,3 multirezisztens kórokozó által okozott fertőzés jutott, addig 2018-ban 28,1, vagyis az arány nagyot romlott. Összesen 5442 eset fordult elő, ez 500-zal több, mint 2017-ben. 2018-ban 206 haláleset történt, a fertőzést leggyakrabban katéter használatával idézik elő.

A clostridium difficile nevű kórokozó által kiváltott bélfertőzés aránya pár évvel ezelőtt csökkenő tendenciát mutatott, de 2016-tól már újra emelkedik. 2017-ben 27,4, 2018-ban 28,1 eset jutott 10.000 betegre. 2018-ban 5549 esetet diagnosztizáltak, ez mintegy százzal több, mint 2017-ben, de mivel itt is kevesebb beteget láttak el 2018-ban, mint 2017-ben, ezért az arány ebben az esetben is rosszabb. 249 esetben erősítették meg, hogy a halált a clostridium okozta.

Az egészségügyi ellátással összefüggő véráramfertőzések (vérmérgezések) aránya óriásit ugrott: míg 2017-ben 18,2 jutott 10.000 betegre, addig 2018-ban 21,2. Ez összesen 4060 fertőzést jelent. 86 esetben erősítették meg, hogy a halált a vérmérgezés okozta.

A kórházi fertőzések elleni védekezésről jó képet ad, hogy mennyi alkoholos kézfertőtlenítőt használnak. Bár ez a szám folyamatosan emelkedik, még mindig messze elmarad az EU átlagától: 2017-ben 8,39, 2018-ban pedig 9,51 litert használtak 10.000 ápolási napra vetítve. Az EU-ban ugyanez a mutató már 2015-ben is 24 liter volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.