2019. november 24., vasárnap

„RENDEZNI VÉGRE KÖZÖS DOLGAINKAT”

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2019.11.22.


Pokorni József története

Néhány hónapja Rab László újságíró kiválóan dokumentált cikket közölt a Mozgó Világban arról, hogy Pokorni Zoltán fideszes politikus, XII. kerületi polgármester nagyapja, Pokorni József nyilas gyilkos volt, aki a hírhedt Kun páter kivégzőosztagának tagjaként részt vett a Városmajor utcai és a Maros utcai zsidó kórház orvosainak, ápolóinak és betegeinek, valamint az Alma utcai Zsidó Szeretetház lakóinak meggyilkolásában

Január 12‑én a Maros utca 16. számú zsidó kórházban gyilkoltak, két nappal később január 14‑én a Városmajor utcai Ortodox Kórházat rohanták meg. S végül január 19‑én a Budai Szentegylet Alma u. 2.‑ben lévő szeretetházának lakóival végeztek. A Maros utcában mintegy száz áldozatot hagytak maguk után, a Városmajor utcában százötvenet. Betegeket, orvosokat, ápolókat, bujkáló zsidókat, köztük gyerekeket is öltek. A holttesteket a kórházak hátsó kertjében benzinnel leöntötték, felgyújtották, majd a maradványokat elásták...” – idéz Rab László Pelle János tanulmányából2. Kun páter és bandájának gyilkos randalírozásáról így ír Zoltán Gábor3 a városmajori gyilkosságok történetét feldolgozó kiváló könyvében: „...vonul, őrjöng, tombol az egész apokaliptikus társaság, a hungarizmus végóráján vagyunk, a nyilasok minden mindegy alapon és hangulatban öldökölnek.

„...[F]elfedeztük a Maros utcai kórházat, hol zsidó betegek voltak. Pokorni, Szabó István meg Szabó Kálmán, több pártszolgálatos behatolt a kórházba, összegyűjtötte a betegeket, levetkőztették őket, minden értéktárgyat elszedtek tőlük és az udvaron két csoportban felállították kivégzésre. A kórházban kb. 60‑80 ember tartózkodott. Mikor én odaértem, akkor már csak a fele volt életben. Ezeknek kivégzésében segítettem úgy, hogy az udvaron felállított 30‑40 főnyi zsidókra két tárat, azaz tíz golyót lőttem rá. Megadja László ijesztésképpen a szoba falába lőtt, mire Pokorni megjegyezte, hogy miért a falba lősz, miért nem beléjük? Mi akarunk idejönni lakni, a falat ne tedd tönkre!” – vallja kihallgatásakor a gyilkos különítmény egyik tagja. „Pokornyi pedig az 50‑60 tagból álló nyilas társaságnak rangsorban harmadik funkcionáriusa volt.” „A nyilasok általában pezsgőztek és dőzsöltek. Nők is voltak köztük. Név szerint a következők voltak: a megtorló vezetője Pokorni volt” – olvasható más vádlottak Rab László által ismertetett tanúvallomásaiban. A XII. kerületi nyilasok, akik még az akkori viszonyok között is egészen különös kegyetlenkedéseik miatt váltak hírhedtté, a felszabadulás után bíróság elé kerültek. A különítmény vezetőit halálra, tagjait sokéves börtönbüntetésre ítélték. Pokorni Józsefet azonban már nem érte el az igazságszolgáltatás keze, mivel az ostrom idején gerinclövést kapott, és egy nap múlva belehalt sérüléseibe...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.